2015-05-14 14:30:33• hírek • Szatmár.ro

Pénteken és szombaton tartják a Hám János Napokat

Ünnepi szentmisével és a névadó püspök szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét a rendezvény.

Május 15-én és 16-án, azaz pénteken és szombaton tartja idei egyik legfontosabb rendezvényét a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum: a Hám János Napokat.

Ez pénteken 9 órakor a Székesegyházban megtartott ünnepi szentmisével veszi majd kezdetét, majd a diákok a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzzák Hám János szobrát. A diákok koszorút fognak elhelyezni Nm. Ft. Reizer Pál megyéspüspök sírjánál is.

A megnyitó ünnepségre 11 órától kerül sor az iskola dísztermében. Ennek keretében lesz egyebek mellett klasszikustánc-bemutató, néptáncelőadás és egy kisebb színdarabot is előadnak majd az Összekacsintók drámacsoport tagjai.

16 órától P. Kiss Ulrich SJ atya tart előadást az iskola dísztermében Kinek fontos a felnövekvő nemzedék címmel, ugyanekkor kezdődik majd a Szerzeteseink nyomában című, V.-VIII. Osztályosok számára szervezett vetélkedő. 18 órai kezdettel filmklubbal zárul a rendezvény első napja.

Szombaton, 10 órától kezdődik a VIII. Zenei Verseny. Ezen az iskola diákjai egyéniben és csapatban is zenélnek. A legutóbbi versenyen mi nagyon jól szórakoztunk, tehetséges diákokat láttunk színpadra lépni, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a programpontot. A helyszín a Dinu Lipatti Filharmónia hangversenyterme lesz, a díjkiosztót 15 órától fogják megtartani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: