2010-12-02 10:30:32• hírek • Szatmar.ro

Pénteken emléktábla avatás

Az élete legnagyobb részét megyénk központjában leélő festőművész, Olajos Béla születésének századik évfordulója alkalmából állítanak emléket egykori lakása falán.

A Szatmárnémeti RMDSZ és a Szent István Kör összefogásából jött létre az a márványtábla, amelyet Kovács Albert kőfaragó mester készített el. Az 1910. december 2-án Gödöllőn született Olajos tehetségének formálását a Budapesti Képzőművészeti Akadémián kezdte, ahol olyan elismert személyektől tanulhatott, mint Aba Novák Vilmost, Bory Jenő, Kandó László, illetve Szőnyi István.

1940-ben Szatmárnémetibe költözik és a Faipari Szakiskolában kezd tanítani. Két évre rá már Voronyezs, Minszk, Kijev és Csernyigor körzetében, azaz a keleti fronton harcol hazájáért. Az 1944-es határsorompó leeresztése után kitart Szatmár mellett és letelepszik városunkban, annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy magyar állampolgársága miatt rengeteg negatívum éri majd választott otthonában.

Az elsőosztályú sakkmesterként is elismert Olajos nem hagyhatja el például a várost, csakis a Militiától kapott speciális engedéllyel, ugyanakkor nem kapott címzetes tanári kinevezést sem, így helyettesítőként tanított a már említett szakiskolában. Ennek ellenére nem hagyta el a már magáénak érzett Szatmárnémetit, ahol közben családot is alapított, hiszen feleségül vette Váczy Magda újságírót.

Tehetségére hamar felfigyeltek külföldön is, így több alkotása is eljutott például Lengyelországba, Németországba, illetve Svájcba is. A művész 1991-ben, 81 éves korában hunyt el.
A pénteken 15 órakor történő emlékplakett leleplezésre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a Tabajdi-patika elé.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: