2018-05-08 08:33:19• hírek • Bede Emőke

Pénteken elrajtol a hetedik Szatmáron Készült

A Német-Román Gazdasági Egyesület (DRW) és a Kisiparosok Kamarája immár hetedik alkalommal szervezi meg a Szatmáron Készült néven ismertté vált termék- és piacmustrát.

Bár a szervezők ragaszkodnak a gyökerekhez, ebben az évben mégis egy újítással készültek: idén a háromnapos eseményt három központi téma köré építik fel. A programsorozat fő vezérfonala a víz, a turizmus és a szatmári élelmiszeripari termékek. Ennek mentén szeretnék a helyi gyógyfürdőzést és a tradicionális gasztronómiát, valamint a megye borászatait népszerűsíteni felhívva a figyelmet Szatmár megye természeti és kulturális szépségeire.
 

Az expo tehát kiváló lehetőséget nyújt mindazon nonprofit szervezeteknek, egyesületeknek, cégeknek, akik hasonló tevékenységi körökben mozognak, hogy megismertessék termékeiket a helyi nagyközönséggel is.
 

A kiállítás május 11-én, 14 órakor nyitja meg kapuit az egykori Interex bevásárlóközpont helyén, ekkor kerül sor a hivatalos megnyitóra is. 16 órától egy szakmai vitát tartanak, melyen a különféle cégek képviselői azokat a jogi akadályokat beszélhetik át, melyekkel folyamatosan szembe kell nézniük.
 

Szombaton 11-től egy szimpózium veszi kezdetét, mely során az Apaserv képviselői a víz fontosságáról értekeznek majd. 12-től a kiállítókat mutatják be, 14 órától pedig egy workshop kezdődik. 16 órától folklórelőadást láthatnak mindazok, akik kilátogatnak a helyszínre. A vasárnapot 11-től egy családi verseny indítja, majd 13 órától a mozgásé a főszerep, ugyanis sportbemutatók kezdődnek. 16 órakor kihirdetik a családi verseny nyertesét, fél órával később pedig egy divatbemutatón csodálhatják meg a jelenlevők a legújabb kreációkat.. A napot a Cantellion zenekar fellépése zárja majd. Az eseményről további részleteket az expo facebook oldalán lehet találni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: