2012-04-26 15:07:40• hírek • Kocsis Zoltán

Pénteken állásbörze a Szakszervezetek Művelődési Házában

Április 27-én, pénteken, a szokásoknak megfelelően a Szakszervezetek Művelődési Házában kerül sor az idei állásbörzére. A szervezők reggel kilenc órától várják azokat, akik munkahelyet keresnek maguknak vagy éppen munkahelyet cserélnének.

Az állásbörzén közel ötven munkaadó mutatja be ajánlatait és több, mint 350 betöltetlen munkahely kerül terítékre. „Több mint száz munkaadót kerestünk meg, ám végül csak a fele jelenik majd meg", mondta Tilibasa Gheorghe, a szervező Megyei Munkaerő- és Foglalkoztatási Ügynökség vezetője.

Az esemény szervezői felvették a kapcsolatot a város valamennyi technikai-és szakiskolájával, hogy a végzős tanulóknak nagyobb rálátást biztosítsanak a munkaerőpiac helyzetére. Hasonló megfontolásból egyeztettek a Szatmár Megyei Büntetés-végrehajtó Intézet vezetőivel is, hogy azok a szabadságuktól megfosztott személyek, akiknek büntetése 90 napon belül lejárt, szintén részt vehessenek az munkahelyek szemléjén. A rendőrség és a katonaság szintén felállít egy-egy toborzó standot.

Legnagyobb a kínálat a konfekció területén, de számos asztalost és cipőgyári munkást is keresnek, mondta Tilibasa.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: