2013-03-21 13:54:44• hírek • Kocsis Zoltán

Pénteken a víz világnapját ünnepeljük

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség óvodásokkal és egy tudományos bemutatóval ünnepel.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1993-as döntése értelmében évről évre március 22-én ünnepeljük a víz nemzetközi világnapját. A világnap célja, hogy tudatosítsa az emberekben a víz fontosságát és felhívja a figyelmet a vízforrások megőrzésének jelentőségére.

A nemzetközi eseményekkel párhuzamosan a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség is több eseménnyel adózik a világnap üzenete előtt. Az első mozzanatként március 22-én, pénteken 11.00 órai kezdettel a szatmárudvari Lótuszvirág óvoda gyerekeinek közreműködésével igyekeznek felhívni a figyelmet a víz fontosságára. Az óvoda ekkor mutatja be „A természet védelmével magunkat védjük" elnevezésű ökológiai projektjét is.

Ezt követően 13.00 órai kezdettel a Szatmárnémetiben található Kossuth-kertben található Zöld Házban mutatják be a Szamos ökológiai állapotáról készített tanulmány eredményeit. A kutatók azt is vizsgálták, a Szamos állapota milyen módon befolyásolja a Tisza ökológiai állapotát.

A víz nemzetközi világnapjának 2013 évi mottója: Teszel valamit a vízért való együttműködésért?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: