2016-01-31 11:17:57• hírek • refszatmar.eu

„Zsír” előadás volt a Hit és gyógyításon

Kovács Emil Lajos festőművész  és Erdélyi Tünde Tamara
Kovács Emil Lajos festőművész és Erdélyi Tünde Tamara

Az új esztendőben is folytatódik a Hit és gyógyítás nevű alkalomsorozat. A lelkes szervezők hónapról hónapra változatos, érdekes és aktuális témákat hoznak a hallgatóság elé. Pénteken sor került a refszatmar.eu által meghirdetett logópályázat eredményének kihirdetésére, és a díj átadására.

Mindenekelőtt a Hit és gyógyítás sorozat képzőművészeti részében a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem végzősének, Erdélyi Tünde Tamarának a kiállítása nyílt majd meg, Kovács Emil Lajos festőművész tárlatnyitó beszédével. A fiatal tehetséget nem engedték hamar a helyére menni, ugyanis a refszatmar.eu által elindított logópályázat nyertese is ő volt. Tünde készítette el a Hit és gyógyítás nyertes logóját. A díjat Rácz Ervin felelős szerkesztő és Vass Zoltán laboratóriumi főorvos adta át. Az oklevélen, mintegy emlékeztetőül ott szerepel a mottó: "A hívő beteg könnyebben gyógyul, a hívő orvos könnyebben gyógyít"

Illyés Sándor evangélikus lelkipásztor, aki nemrég került Szatmárnémetibe, előadásában különös tájra vitte el az egybegyűlteket: előző gyülekezetét mutatta be, az Oltszakadáti Evangélikus Egyházközség érdekes szokásaiból, hagyományaiból adott ízelítőt.

András Gyula színművész odaillő poénokkal, vicces történetekkel szórakoztatta a résztvevőket. Nem hiányzott az Örkény-egyperces sem. Genda Árpád Szabolcs pettyéni református lelkipásztor csodálatos, értékes orgonadarabokkal hirdette Isten Igéjét és kápráztatta el a hallgatóságot.

Az orvosi, egészségügyi rész meghívottja egy visszatérő előadó volt. Dr. Bzduch Márta diabetológus főorvos előadásának címe: Jó zsírok, rossz zsírok - ebben a cukorbetegség újabb titkairól is beszélt. Az előadó több kérdésre felelt, majd a szervezők is méltóképpen válaszoltak az előadásra: szeretetvendégségben zsíros kenyeret hagymával fogyaszthattak a jelenlevők. S mindezt jó zsírnak kiáltották ki. Mindenesetre - szó szerint és átvitt értelemben is szólva -, ahogy a fiatalok mondják: ez egy „zsír" előadás volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: