2016-03-16 13:55:58• hírek • Szatmár.ro

Pénteken Elvis-emlékkoncertet tartanak a Zamfirescuban

A Rollscream zenekar koncertjén rengeteg meglepetés várja a közönséget.

Pénteken nagyszabású koncertre várják Elvis Presley, a Beates és a rockabilly-korszak rajongóit a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ előadótermébe. Március 18-án 20 órai kezdettel ugyanis az újjászületett Rollscream zenekar fog koncertezni, Elvis Presley alakját, dalait és a korszakot megidézve, amelyben meghatározó szerepe volt az énekesnek. Elvis egyébként idén januárban ünnepelte volna 81. születésnapját.

A zenekar évekkel ezelőtt még az Északi Színház színpadán adott elő egy Presley-emlékműsort, a nemrég újraalakult banda tagjai - Láposi Csaba, Jánosi Csaba, Gyulai Lóránd, Bokor Levente, Tóth Misi - pedig egy próbán ötlötték ki, hogy egy újabb, átalakított emlékkoncerttel kellene a közönség elé lépni. Az elképzelést pedig hamar tett követte, mostanra pedig össze is állt a nagy shownak ígérkező emlékműsor.

Mert nem csak a Rollscream-es fiúk lépnek majd színpadra az est folyamán! Pin-up lányok táncbetétje teszi látványosabbá, pörgősebbé az előadást, és összejön majd egy nagy találkozás is. Elvis ugyanis nagyon  kedvelte a Beatles zenéjét és a liverpooli fiúk is imádták Elvist. Együtt azonban soha nem léptek fel.  Most viszont igen, a Rollscream vendége a három színészből és egy zenészből  (Rappert Vencz Gábor, Nagy Csongor, Péter Attila Zsolt, Cserey Csaba) álló Beatles emlékzenekar lesz.

A program nagyon ígéretesnek tűnik, a fellépők már jó ideje rengeteg munkát fektetnek be abba, hogy az emlékkoncert hangulatos, látványos és emlékezetes maradjon a közönségnek.

A fellépésre egy belépőjegy ára felnőtteknek 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: