2014-03-19 19:30:59• hírek • Szatmár.ro

Péntek délután hazai pályán játszik az Olimpia

Március 21-én 16 órai kezdettel itthon játszik az Olimpia - az ellenfél a FC Olt Slatina lesz.

Pénteken a román labdarúgás második vonalának 18. fordulójában játszik a Szatmárnémeti Olimpia - az ellenfél pedig a FC Olt Slatina lesz.

Csík Tibi fiai a motrui győzelemmel play-offot, azaz rájátszást jelentő helyre kerültek a tabellán, a céljuk pedig egyértelműen az, hogy megőrizzék ezt a pozíciót. Ez nem lesz könnyű, hiszen a vendégek is a győzelemre hajtanak. Az Olimpia a tabella 5. helyén tanyázik 25 ponttal, míg az ellenfél a hetedik, 24 bajnoki ponttal.

A 2013/2014-es bajnokságban a két csapat már játszott egymással - az Olimpia akkor idegenben gólnélküli döntetlent hozott össze.

"Nagyon kiegyensúlyozottan kell játszanunk, mert nagyon fontos számunkra a pénteki győzelem. Keményen edzettek a fiúk, a csapat pedig csütörtökön edzőtáborba vonult. Mindkét alakulat nagyon akarja a győzelmet, mi pedig picit előnyben is vagyunk, mert a hazai közönség előtt játszhatunk" - nyilatkozta csütörtökön Csík Tibor vezetőedző.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: