2012-05-07 12:00:16• hírek • Kocsis Zoltán

Pengék voltak a Pengék, megnyerték a 19. Diáknapokat

Alig értek véget a 19. KMDSZ Diáknapok emberpróbáló küzdelmei (az ellenfelekkel, önmagaddal és a sörökkel), a Szatmár.ro segítségével máris újraélheted a Majális legemlékezetesebb pillanatait: buli, koncert, na meg a vizespóló!

Sok tekintetben a rekordok diáknapja ért véget vasárnap Kolozsváron: a 19. kiíráson már szerdán volt a bemutatkozás, ilyen korai kezdésre az utóbbi években nem igen volt példa. Erre azért volt szükség, mert összesen 48 csapat nevezett be. Ez megközelítőleg másfél ezer csapattagot jelent. Arról, hogy minden jól menjen, közel száz szervező igyekezett gondoskodni. Szénási Szabolcs, a 19. KMDSZ Diáknapok főszervezője a Szatmár.ro-nak elmondta, mindent egybevéve becslésük szerint közel négyezer embert mozgatott meg az esemény. Több csapatban is igen nagy volt a szatmáriak száma, ahogy a szervező-brigádban is, sőt, a rendezvény fő szervezője és annak helyettese is szatmárról került a kincses városba.

Ha már a rekordoknál tartunk, üdvözlendő ötlet, hogy vasárnap a Bükkben megrendezett majálison színpadot is állítottak fel, amin az Intim Torna Illegál jó kis koncerttel dobta fel az amúgy is remek hangulatot. Szintén nem hátrány, hogy a Szatmár.ro által támogatott vizespólós versenyt végre nem csak a két méternél magasabbak láthatták vagy azok, akik a legtöbb lábujjra rátapostak.

A képre kattintva elérhető a teljes vizespólós galéria! A szervezőktől hamarosan újabb képeket kapunk, a galériát frissíteni fogjuk!

a képre kattintva elérhető a teljes vizespólós galéria!

Újabb képeket kaptunk a 19. KMDSZ Gólyabál majálisán megtartott popószépségversenyről és vizespólós versenyről, a fotókért köszönet Szász Lórándnak, alis Zizunak. Az újabb galériát a fotóra kattintva nézheted meg!


A Szatmár.ro egy másik versennyel is igyekezett hozzájárulni ahhoz, hogy minél emlékezetesebbé váljék az idei Diáknapok: kétszáz doboz sört adott annak a csapatnak, aki a legtöbb lájkot gyűjtötte a bemutatkozáskor készített csapatkép kapcsán. A szerencsések az Apacsok voltak, lett is nagy buli a puebló környékén!

A diáknapokat két év után ismét a Pengék nyerték az Endorfin és a Wattafák előtt, az esemény mottóját pedig e sorok írójának egy hirtelen jött „sörbarátja" fogalmazta meg. „Hatalmas dolog ez. Kár, hogy az én időmben nem volt ekkora buli. Örülök, hogy a kolozsvári magyar diákoknak ez megadatik!", fogalmazott a 35 éves férfi.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: