2012-09-25 15:09:07• hírek • Kocsis Zoltán

Péktermékek forgalmazóit ellenőrizték a fogyasztóvédők

Péksütemények, péktermékek forgalmazóit ellenőrizték az elmúlt hetekben a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal munkatársai: a hét szemügyre vett kereskedő közül kettőt bírságoltak meg egyaránt kétezer lej értékben.

Az egyik nagykárolyi forgalmazónak azért kellett kétezer lej büntetést fizetnie, mert - elmondásuk szerint tévedésből - felülírták és meghosszabbították a termékek szavatossági idejét. (A friss péktermékek szavatossági ideje mellesleg egy nap). Egy szatmárnémeti termelő pedig nem tüntette fel a megrendelésre készített torták árait - neki ezért kellett fizetnie.

Három szatmárnémeti forgalmazónál nem megfelelő helyen voltak feltüntetve a termékek árai, ezért figyelmeztetésben részesültek. Szintén figyelmeztették azt a szatmárnémeti termelőt, amely „covridog" elnevezésű terméke kapcsán nem tünteti fel, hogy a kiflibe sütött virslijében milyen hús van - mellesleg csirkehús.

Valentin Breban, a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt időszakban nyolc lakossági bejelentést kaptak. Ebből a két legfontosabbat ismertette is a sajtó képviselőivel.

Egy nő konyha-és fürdőszobabútort rendelt meg egy ismerős által beajánlott asztalosnál, ám vele semmiféle szerződést nem kötött. Mi több, számlát sem kapott arról, hogy kifizette a 9000 lejes munkadíjat. Két hónap után az asztalos be is szerelte a fürdőszobába a bútort, valamint a konyhába a félig elkészített berendezést. Majd eltűnt!

Miután egy ideig nem válaszolt a telefonhívásokra, a nő a Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz fordult. Kiderült, hogy az illető asztalos cége éppen csődeljárás alatt áll, ő pedig feketén dolgozik, ezért bevonták a Pénzügyőrséget is. A férfi előbb azt is letagadta, hogy ismeri a panaszost, ám a pénzügyőrség közbelépésére végül megegyeztek: a megrendelő visszakapott 5000 lejt, az asztalos pedig elvitte a félig kész konyhabútort.

Szintén sikerült kiegyeznie a kivitelezővel annak a panaszosnak, aki víz-, gáz- és kanalizálási hálózat bevezetésével bízott meg egy céget. A szerződés megkötésének pillanatában (2011 januárja) a megrendelő a 43.000 lejes munkadíjból 26.000 lejt ki is fizetett. Egy idő után a cég újabb előleget kért, a kifizetett összeg pedig lassan elérte a 39.000 lejt. A munkálatok 90%-os állapotában aztán a kivitelező nem jelentkezett, a telefonhívásokra sem válaszolt, így a megbízó a fogyasztóvédőkhöz fordult.

A hivatal közbelépésére a két fél megegyezett egymással: a szerződés-kiegészítésben a kivitelező vállalta, hogy befejezi a munkát, a megbízó pedig garantálta, hogy kifizeti a fennmaradó négyezer lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: