2015-04-07 13:08:56• hírek • Szatmár.ro

Pécsett tartották a Zrínyi matekverseny döntőjét

Igazán népes mezőny vett részt idén a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen - az országos döntőben pedig kitűnően szerepeltek a szatmári diákok.

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjét idén Pécsett rendezték meg április 1-3. között. Ezen összesen 704 tanuló vett részt, közülük pedig 121 diák érkezett Erdélyből. Nem kétséges, hogy a legjobb matekesek jutottak el a döntőbe, hiszen a verseny megyei fordulójában összesen 65 ezer diák vett részt - közülük kerültek ki a továbbjutók.

Az ünnepélyes megnyitó szerda délután az ExpoCenter központban volt, ami egy korszerű rendezvénykomplexum, szerkezetileg a sátorépítészet Magyarországon egyedülálló, innovatív és látványos példája.

A háromnapos rendezvény legfontosabb eseménye a csütörtök délelőtti verseny volt, amit a hagyományoknak megfelelően közös feladatmegoldás követett. Ezen a délutánon a vendégek a város látnivalóival ismerkedhettek - Székesegyház, Csontváry múzeum, Victor Vasarely képtár, Zsolnai múzeum, Akvárium - Terrárium - majd az Árpád Fejedelem Gimnáziumban szervezett változatos programokon vehettek részt. Megtekinthették a Csodák Palotája színes kísérleteit is.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az egyéni verseny általános iskolai kategóriájában az első 20 helyezettet, a gimnazistáknál az első 10 - et, a legeredményesebb iskolákat, pedagógusokat részesítettek jutalomban, és további különdíjakat osztottak ki.

Szatmár megyéből 12 tanuló vett részt a verseny döntőjén (2 - 12. osztályosok megyei győztesei), Cziprok András és Kovács Béla matematika tanárok kíséretében.

A díjazottak között szerepeltek a következő diákok:

- Schefler Gergő a Hám János Római Katolikus Líceum 11. osztályos tanulója 2. helyezést ért el, ezen kívül különdíjban is részesült, mivel évfolyamában a határon túli versenyzők közül a legjobb helyezést érte el. Tanára: Koczinger Éva.

- Schefler Barna a Hám János Római Katolikus Líceum 10. osztályos tanulója különdíjban részesült, mivel évfolyamában a határon túli versenyzők közül a legjobb helyezést érte el. Tanára: Polcz Zita.

- Lengyel Ottó az Avram Iancu Általános Iskola 4. osztályos tanulója szintén különdíjban részesült, mivel évfolyamában a határon túli versenyzők közül a legjobb helyezést érte el. Tanítója: Vezér Katalin.

- Beiland Arnold a Nagykárolyi Elméleti Líceum 12. osztályos tanulója 4 éve minden alkalommal a döntő résztvevője, ezért különdíjjal jutalmazták. Tanára Gaskó Gabriella

További jó eredmények:

Baranyai István - 26. helyezés, Muszka Csaba - 30. helyezés, Havas Panna - 49. helyezés, Schefler Tamás - 54. helyezés,

Elismerő oklevelet és jutalomkönyvet kapott Mátyás Beáta a Mircea Eliade Általános Iskola tanárnője a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Szatmár megyei fordulójának 10 éves lelkes szervezői munkájáért.

A szatmári küldöttség

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: