2009-12-28 14:06:56• hírek • Kertész Róbert/MTI

Pécs kulturális főváros lett

Januárban három város mutatkozik be Európa 2010-es kulturális fővárosaként: a németországi Ruhr-vidéken található Essen, a dél-magyarországi Pécs, valamint a Boszporusz két partján fekvő Isztambul.

Essenben január 9-10-én, Pécsett 10-én, Isztambulban 16-án kezdődik ünnepélyesen a zenei, színházi, táncművészeti, filmes, illetve irodalmi rendezvénysorozat. A német városban a világörökséghez sorolt Zollverein, egy 1986-ban bezárt szénbánya és a hozzá tartozó egykori kokszolómű lesz a nyitófesztivál helyszíne. Pécsett a kezdő napon 24 órán át folyamatosan tartanak rendezvényeket a középületekben és közterületeken.

Isztambulban valamivel későbbre időzítették ugyan a hivatalos kezdést, de már az azt megelőző napokban is lesznek vizuális, illetve akusztikus művészeti programok.

A jövő évre az általános gyakorlattól eltérően nem egy-két, hanem három várost jelölt ki az EU-országok kormányait képviselő Tanács európai kulturális fővárosnak. A lehetőségért nagy csatát szoktak vívni a pályázó városok, hiszen az ráirányítja az európai reflektorfényt, növeli az idegenforgalmi érdeklődést, és a tapasztalatok szerint hatása jóval tovább tart, mint ameddig az esztendő. Az odaítélés feltételei közt nem csak az szerepel, hogy a kulturális rendezvényeknek "európai dimenziót" kell tükrözniük, hanem az is, hogy a programoknak tevékeny résztvevője legyen maga a helyi lakosság.

Immár két és fél évtizede, 1985 óta követik azt a gyakorlatot, hogy egy-egy évben egy vagy több város az Európa kulturális fővárosa cím birtokában szervezhet nagyszabású rendezvényeket. Különleges esztendő volt 2000, amikor az ezredforduló jegyében egyszerre kilenc város - Avignon, Bergen, Bologna, Brüsszel, Helsinki, Krakkó, Prága, Reykjavík és Santiago de Compostela (Spanyolország) - volt európai kulturális főváros.

Tavaly a nagy-britanniai Liverpool és a norvégiai Stavanger, idén az ausztriai Linz, valamint a litván főváros, Vilnius volt Európa kulturális fővárosa.


Európa kulturális fővárosa lesz Pécs. A képen a Pécsi Városháza.
Európa kulturális fővárosa lesz Pécs. A képen a Pécsi Városháza


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: