2014-06-05 00:37:43• hírek • Blikk.hu

Pataky Attila: Pokoli nehéz mosolyognom a színpadon!

Rossz lelkiállapotban van Pataky Attila, és már nem csak a bedőlt lakás hitelének törlesztése miatt bánkódik.

Imádott édesanyja megbetegedett, a múlt héten csontját is törte, azóta kórházban van, és az orvosoktól nem jönnek jó hírek. Pedig magas kora ellenére eddig szellemileg és fizikailag is hihetetlenül jó formában volt, néhány hónappal ezelőtt még gond nélkül el tudta magát látni.

Tavaly ilyenkor vidámabban indult a nyár, édesanyja 90. születésnapjára az Edda frontembere már nagy erőkkel szervezte neki egy budajenői étteremben a meglepetéspartit. Vali néni akkor még olyan jól volt, hogy a rokonok és a barátok köszöntője után a fiával énekelt és táncolt is, amire az Edda frontembere nagyon büszke is volt.

Amióta édesanyja kórházba került, nagyon rossz lelkiállapotban van, pedig most kellene a legjobban koncentrálnia a munkára. Az Edda nyári turnéja most kezdődött el, szinte naponta kell helyt állnia a színpadon úgy, hogy mindez ne látszódjék rajta, és persze közelgő esküvőjének szervezése is folyik. A Blikk nemrég számolt be róla, hogy az énekes elveszi 28 évvel fiatalabb kedvesét, Orsit.

- A legnehezebb, hogy ugyanúgy kell mosolyognom a színpadon, mint eddig, és ez most nagyon nehezen megy - vallotta be a Blikknek a rocker, aki ha csak teheti, és amikor csak Budapesten van, mindig bemegy édesanyjához a kórházba.

A hír folytatása a Blikk.hu-n olvasható. Kattintson ide kérem!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: