2016-03-18 03:11:03• hírek • Kocsis Zoltán

Pataki: nem haladnak a tárgyalások az NDF-el

Továbbra sem közelednek az álláspontok a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Német Demokrata Fórum szatmári szervezetei között, noha a két fél folyamatosan tárgyal egymással. Ezt Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke jelentette ki a szövetség megyei képviselőinek tanácsán csütörtök délután.

Pataki elárulta, kedden, március 15-én Kelemen Hunor, az RMDSZ országos szervezetének elnöke is tárgyalt az NDF helyi vezetőivel, ám „sem előrébb, sem hátrébb nem vagyunk az NDF-el való tárgyalásokkal", fogalmazott a szenátor. „Az NDF vezetőinek meg kellene érteniük, hogy nem lehet szétválasztani a magyar és a sváb embereket", mondta Pataki.

A gyűlésen részt vevő Kovács Péter, az országos szervezet főtitkára kiemelte, „a svábok közösségének érdekeit csak együtt tudjuk sikeresen képviselni".

Mint ismeretes, a rendszerváltást követő szabad választásokon - egy kivételtől eltekintve - a két szervezet mindig együttműködve vett részt. Idén viszont az NDF úgy döntött, külön utakon indul el.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: