2020-07-07 12:40:25• hírek • Bajnai Botond

Pataki Enikő: Nem vagyunk elégedetlenek az idei érettségi eredményekkel

Idén 84%-os sikeraránnyal zárták az érettségi vizsgákat a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai. Pataki Enikő iskolaigazgató szerint jelen körülmények között nem kell elégedetlennek lenni ezzel az eredménnyel.

A magyar tannyelvű középiskolák közül természetesen idén is a Kölcsey Ferenc Főgimnázium delegálta a legtöbb diákot a próbákra, szám szerint 165 tanulót.


Pataki Enikő, a főgimnázium iskolaigazgatój, szerkesztőségünk kérésére értékelte az idei eredményeket: meglátása szerint nincs miért elégedetlennek lenni, hiszen a kölcseys diákok 84%-a sikerre vette az akadályokat, ami a megyei átlaghoz képest ezúttal is kiemelkedőnek mondható.



„Véleményem szerint, ahogy az előző években, most is azon múlt az érettségi megszerzésének feltétele, hogy ki mennyire vette komolyan a felkészülést. Nálunk nagyon jól végigvezethető az, hogy kik voltak azok, akik az elmúlt három hónapban foglalkoztak ezzel a dologgal, magukat odatették és tanultak. Ugyanis azon diákjaink, mintegy 90%-a, akiknek nem sikerült megszerezni az érettségi diplomát, az online felkészülés alatt, mondhatni nem csináltak semmit. Ezeket a diákokat az osztályban kellett volna gyakoroltatni, többet kihívni a táblához, viszont így, ebben a helyzetben elvesztették a fonalat, és az érettségijük bánta.


Viszont a diákok többsége 8-as átlag fölött teljesített, sőt, 16-an a 9-esen felüli médiát értek el, tehát úgy gondolom, nem lehetünk elégedetlenek az idei érettségi eredményekkel. Persze minden évben elmondjuk, hogy jobb is lehetett volna, de idén, akár sokkal rosszabb is. Viszont akik dolgoztak, és akik kihasználták az időt a tanulásra, azok szépen teljesítettek.


A sikeres érettségi kulcsa a tanulás. Erre nincs más recept. Sem idén nem volt, sem jövőre nem lesz, ahogy az elmúlt tanévekben sem volt. Aki nem dolgozik, az nem tud sikert elérni. Ez ennyiről szól. Bízom benne, hogy akiknek most nem sikerült, azok komolyabban fogják venni a felkészülést a pótérettségire, bár, hogy ez pontosan mikor lesz, egyelőre nem tudni” – fogalmazott az igazgatónő.


Az iskola nyári tervei

Mindezek mellett szerkesztőségünk érdeklődésére Pataki Enikő a főgimnázium nyári perspektíváiról is ejtett pár szót. Elmondta, hogy festési és fertőtlenítési munkálatokat terveznek az iskolában, mégpedig azokban az osztálytermekben, amelyekből a ballagók „kirepültek”, így elő kell készíteni azokat az ősszel érkező kilencedikesek számára. Ugyanakkor az iskola egyik mosdóját is felújítják.


Ami a bentlakást illeti, ott a mosdókban, a konyhában és az ebédlőben végzik el a kötelező tisztasági felújításokat.


Ugyanakkor az iskola ideiglenes óvodaépületén tetőjavítás van kilátásban, az épület állagának megőrzése érdekében. Mint arról korábban már szó volt, a tanintézmény óvodaépületét a polgármesteri hivatal uniós források révén felújítja, addig is, az óvodások, egy másik, az iskolához tartozó épületben tanulnak majd. Viszont ez utóbbi épült most karbantartási munkálatokat igényel.


Ősztől újraindulnak a Kölcsey posztliceális asszisztensképzői

Végezetül az igazgatónő elmondta azt is, hogy ősztől újraindul az iskola mindkét egészségügyi szakirányú posztliceális asszisztensképzője: úgy az általános asszisztens, mint a gyógyszerész-asszisztensképzés is. A beiratkozásra várhatóan augusztusban kerül majd sor. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: