2014-02-06 19:38:49• hírek • Kocsis Zoltán

Pataki: a két színtársulat önállósodásának ügye Bukarestben is téma

Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor a csütörtöki sajtótájékoztatón szót ejtett az Északi Színházon belüli feszült helyzetről is, amelyet a két társulat két önálló jogi személyiséggé alakításának terve okozott.

Példaként Nagyváradot hozta fel, „ahol szintén nem ment zökkenőmentesen a dolog. Ám mióta a két társulat külön jogi személyiségként működik, mindenki elégedettebb".

„Látni kell, hogy ez nem etnikai kérdés. Ez egy belső indíttatású folyamat, amelynek semmi köze etnikumhoz, politikához", szögezte le pataki. A politikus csalódottságának adott hangot, amiért a két társulat külön jogi személyiséggé válásának szándéka ennyi negatív felhangot váltott ki.

„Már a szenátus kulturális bizottságáig is eljutott, olyan mellékhangokkal, hogy az egyik társulat a másik kárára tör, meg hogy az épületet akarja kisajátítani. Márpedig erről szó sincs!", mondta Pataki.

Díjátadás - hétfőn?

„Sehol, semmilyen normális országban nem szerveznek nagyszabású kulturális eseményt hétfőn. Ezeknek a rendezvényeknek hétvégén van létjogosultságuk", jelentette ki Pataki, utalva arra, hogy a megyei tanács az eredetileg péntekre tervezett Szatmári Díjkiosztó Gálát végül február 10-én, hétfőn szervezi meg.

„Annyira szeretnek minket, a parlamentben dolgozókat, hogy hétfőre teszik a gálát és a tanácsüléseket is: akkor ugyanis biztosan Bukarestben vagyunk", tette hozzá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: