2016-11-04 13:35:13• hírek • agerpres.ro

Paslaru: szörnyűség a bérmelésről tett sok ígéret

A közalkalmazottak bérét szabályozó 2016/20-as kormányrendeletet módosító javaslat-hullám 2,9 milliárd lejes nettó hiányt jelent az államkasszában, és további 2 milliárdot tesznek ki az utóbb bejelentett módosító indítványok - nyilatkozta csütörtökön Dragoș Pâslaru munkaügyi miniszter.

A már javasolt és felmerülő indítványokat egyszerűen nem bírja el a jövő évi költségvetés - jelentette ki a miniszter. 'Ez szörnyűség, tarthatatlan és felelőtlen ígéretek, amelyek sértik az elemi tisztességet és a román nép máltóságát. Nem hiszem, hogy valaki annyira hiszékeny legyen, hogy ne lássa ebben a tanároknak 2008-ban megígért 50 százalékos fizetésemelést, amit 3-4 hónap alatt elfelejtettek' - tette hozzá Dragoș Pâslaru.

A miniszter azt mondta: a 20-as kormányrendeletet módosító indítványok közé tartozik például az is, hogy a hadseregben adjanak 70 százalékos hűségpénzt, és hogy a polgármesteri hivatalok összes alkalmazottja a legmagasabb fizetést kapja.

'Ez azt jelenti, hogy megnézzük az ország összes polgármesteri hivatalában, hogy ki kapja a legnagyobb fizetést, és ezután mindenki, az ország összes polgármesteri hivatalából, ezt a fizetést kapja' - magyarázta a miniszter.

A miniszter értetlenségét fejezte ki a módosító javaslatokkal kapcsolatban. 'A szakszervezet követeléseit meg lehet érteni, hiszen azt kérték, hogy a fizetésemelést terjesszük ki azokra a kategóriákra, irodai személyzetre, asszisztensekre, amelyek kimaradtak a 20-as kormányhatározatból. De amikor 15 százalékos ráadást javasolnak az eredeti 15 százalékra, olyan kategóriák esetében, amelyek meg sem jelentek a követeléslistán, akkor nem értem, hogy mi történik' - mondta Dragoș Pâslaru.

A miniszter választási adakozás 'gyanújával' illette ezeket a javaslatokat.

Dragoș Pâslaru szerint a kormány által kidolgozott terv 2021-re, a gazdasági fejlődés ütemében, a közszféra béralapjának 30 százalékos bővülését irányozza elő, amit azonban véleménye szerint aláásnak a hasonló választási adakozások. 'Mi értelme van kockára tenni mindent, amit elértél azért, hogy az utolsó száz méteren még gyűjts néhány szavazatot?' - tette fel a kérdést Dragoș Pâslaru.

A hét elején Anca Dragu pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy előfordulhat, hogy jövőben, a beígért fizetésemelések miatt, Romániának nem sikerül 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt.

A képviselőház munkaügyi és pénzügyi bizottságai egy egész sor fizetést emelő módosító javaslatot hagytak jóvá a közalkalmazottak bérét szabályozó 2016/20-as kormányhatározattal kapcsolatban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: