2016-10-19 19:06:50• hírek • Szatmár.ro

Pártot cserél Dorel Coica

Szatmárnémeti volt polgármestere és a Szociáldemokrata Párt városi szervezetének (már csak volt) elnöke az Egységes Románia Pártba igazol át, s nem egyedül.

Az elmúlt időszakban több szatmári szociáldemokrata is úgy érezte, hogy politikai ambíciójukat nem tudják maradéktalanul érvényesíteni párton belül, s a szenátor- és képviselőjelöltek rangsorolása nem csak komoly viharokhoz vezetett a szervezeten belül, de komoly elhatározásra is késztetett többeket. Ugyanis mind a szenátori, mind a képviselői lista befutó helyeire zömében fiatal s nagyjából még tiszta lappal induló politikusok kerültek, az ismerősen csengő nevek pedig a listák aljára „csúsztak".

E feletti méltatlankodásukban többen is úgy gondolták: más pártban talán jobban értékelik őket s nagyobb teret kapnak politikai ambícióik, s már meg is kezdték az átigazolási hadműveletet a tavaly tavasszal Bogdan Diaconu által alapított Egységes Románia Pártba (PRU).

A megyei tanácsos Ciocan Vasile - aki már jó ideje szemezget egy parlamenti képviselői tisztséggel - olyannyira átigazolt, hogy már meg is választották a PRU Szatmár megyei szervezetének elnökévé és képviselőjelöltjükké. S ugyanide igazol majd át Dorel Coica volt polgármester, aki lemondott a Szociáldemokrata Párt Szatmárnémeti szervezetének elnöki tisztségéről is - a pártból nem lépett még ki, de a következő napokban erre is sor kerül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: