2008-10-24 15:41:06• hírek • Szatmár.ro

Partnerségi szerződést kötöttek

Pénteken partnerségi szerződés köttetett a Szatmárnémetiben a Gheorghe Dragos Gazdasági Líceum és a kadarkúti Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakközépiskola között.

A Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakközépiskola egy sokrétű tevékenységet folytató tanintézmény, az általános iskolai oktatástól a felsőoktatásig minden szinten nyújt képzést a diákok számára.

A partnerésgi szerződés aláírásakor a Somogy megyei Jálics Ernő Általános, Művészeti és Szakközépiskolát Pécsi Oszkár igazgató képviselte. A partnerségi szerződés célja, hogy a két tanintézmény diákjai segítség egymást a munkában való elhelyezkedésben. Mind a két iskola a turizmus és a vendéglátóipar terén tevékenykedik, ez az a terület melyben kölcsönösen segíteni tudják egymást.

Közös céljuk, hogy úgy a tanári kar, mint a diákok közös programjaikkal elősegítsék egymás szakmai fejlődését, illetve megszervezzék a tanulók közös szakmai gyakorlatát, mely érdekében közösen fogják előteremteni az anyagi feltételeket, mégpedig pályázatírás útján.

„Örvendetes, hogy a különböző országok iskolái partnerségi kapcsolatot teremtenek egymással. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezáltal kinyílik a világ számukra és nagyon sokat tanulnak egymástól" - számolt be a Szatmár.ro-nak Kónya László főtanfelügyelő-helyettes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: