2012-07-30 19:57:16• hírek • Kocsis Zoltán

Partnerségi megállapodás a Megyei Tanács és az EKE között

Partnerségi megállapodást kötött a Szatmár Megyei Tanács (MT) és az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) hétfőn. A paktum célja, hogy az MT támogassa az EKE-t a Nagykároly melletti természetvédelmi területek fejlesztésében.

Amint Csehi Árpád, az MT alelnöke elmondta, a Környezetvédelmi Alap kedden lezáródó kiírásában közel egy millió eurós összeget lehet megpályázni a természetvédelmi területek fejlesztésére. Az EKE-nek el kell készítenie az Érmelléken és a Károlyi síkságon található három természetvédelmi övezet menedzsment-tervét. Amennyiben a pályázat sikerrel szerepel, akkor a megállapodás értelmében az MT magára vállalja az előfinanszírozáshoz szükséges összeg biztosítását.

A hétfői rendkívüli tanácsülésen, amelyen a partnerség elfogadtatott, többen is szót kértek a környezetvédelmi területek ügyével kapcsolatban. Marginean Éva RMDSZ-es, Alexandru Panea PDL-és és Nicolae Bura PSD-és tanácsos is hangot adott véleményének, mely szerint meg kell találni a környezetvédelem és az érintett területek fejlesztése közötti arany középutat. Elmondták, hogy Mikolában, Halmiban vagy Túrterebestelepen több olyan gazda is él, aki nem tudja tulajdonjogát teljes mértékben érvényesíteni, mert a területe természetvédelem alatt áll.

Csehi Árpád hozzátette, hogy külföldön kártérítést kap az a gazda, aki hasonló okok miatt bármiféle kárt szenved. „Meg kell találni az összhangot a természetvédelem és a gazdaság között", mondta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: