2012-07-18 17:50:45• hírek • Szatmár.ro

Partiumi Magyar Napok - az Edda lesz az egyik sztárzenekar

Hét nap, négy színpad, több mint 75 rendezvény - ilyen lesz idén a Partiumi Magyar Napok. Az egy hetesre bővült fesztivál augusztus 20-án veszi kezdetét, mottója pedig maradt a tavalyi: a második legjobb dolog Szatmáron! Stier Péter, a rendezvény főszervezője a Szatmár.ro-nak elárult néhány részletet az idei PMN-ről.

Javában zajlik az idei, sokak által már türelmetlenül várt Partiumi Magyar Napok szervezése. Az idei rendezvénnyel kapcsolatban a legfontosabb újítás, hogy az elmúlt évek 3, 4 vagy akár 5 napos rendezvénysorozatához képest idén hét naposra bővült a program.

- Célunk, hogy minden évben fejlesszük a rendezvényt, ezzel a koncepcióval pedig mára oda jutottunk, hogy amikor a Partiumi Magyar Napokat említjük, akkor Észak-Erdély legrangosabb és legfontosabb kulturális rendezvényéről, fesztiváljáról beszélünk, hiszen évente több mint 30 ezren látogatják az eseményt. A műsor idén is színes lesz, négy színpadon hét nap alatt több mint 75 rendezvény várja majd az érdeklődőket - összegezi Stier Péter, a PMN főszervezője.

S mielőtt tovább folytatná a rendezvény ismertetését, egy sokak által feltett kérdésre válaszol. Sokan teszik fel ugyanis a kérdést, hogy a város és a megye vezetőségének a változását követően lesz-e, lehet-e még Partiumi Magyar Napok? Stier válasza egyszerű: a PMN volt, van és lesz! A rendezvényt minden évben egy lelkes, elszánt csapat szervezi, sok civil szervezet és támogató áll a rendezvény mellé, ám azt ő sem tagadja, hogy a némileg megnehezedett helyzetben a szervezők még jobban számítanak a támogatók segítségére, s bíznak abban, hogy olyan cégek is a szatmári magyarság legfontosabb ünnepe mellé állnak majd, akik eddig valamilyen oknál fogva ezt nem tették meg.

A rendezvény műsorára visszatérve az egyik legfontosabb újítás a Tűzoltótorony parkjának jobb kihasználása lesz. Az elmúlt évben ugyan voltak már rendezvények a minden kétséget kizáróan különleges hangulatú parkban, ám idén négy napon is lesz itt előadás, koncert (augusztus 20 és 23 között).

Pénteken, már az új városközpontban felállított színpadon lesz műsor, méghozzá a legendás Edda fog fellépni egy fantasztikus élő koncerttel a biztosra vehetően több ezres szatmári közönség előtt. Emlékszünk még? Tavaly ugyancsak pénteken a 100 tagú cigányzenekar adott felejthetetlen koncertet a téren.

Stier Pétertől megtudtuk: az Edda művek melletti döntést a Szatmár.ro olvasói is befolyásolták, hiszen 2011-ben a szervezők kérdésére, miszerint melyik zenekart látnák a legszívesebben a PMN színpadán, a legtöbben az Eddát javasolták. Akkor ugyan nem sikerült leegyeztetni a koncertet, idén viszont igen. Az Edda előzenekara pedig a Pataky Attila fia által alapított együttes, a Pataky Művek lesz.

A körvonalazódó, sőt háromnegyed részben kész programmal kapcsolatban Stier többet nem árult el, azt viszont elmondta: idén is úgy állítják össze a műsort, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő, tetsző programot. A közeljövőben a további információk látnak majd napvilágot az idei műsorral kapcsolatban, ezért a Szatmár.ro mellett érdemes lesz figyelni a rendezvény hivatalos weboldalát, a partiuminapok.ro-t, illetve lájkolni a PMN Facebookos oldalát is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: