2012-10-05 15:50:39• hírek • Szatmár.ro

Párthűség román módra

A mandátumuk végéhez közeledő romániai parlamenti képviselők mintegy húsz százaléka váltott legalább egyszer frakciót az elmúlt négy évben - derült ki a román Közpolitikai Intézet (IPP) által pénteken közzétett tanulmányból.

A civil szervezet adatai szerint a 2008-ban megválasztott 471 romániai törvényhozó közül 94-en legalább egyszer átültek egy másik frakcióba, a frakcióváltások száma azonban meghaladta a 120-at, mivel voltak olyan honatyák, akik többször is pártot váltottak. Az IPP Tudor Ciuhodaru képviselőt említi példaként, akinek a politikai migrációja a szociáldemokrata frakciótól a függetleneken át a konzervatív és a liberális párton keresztül a Románia Haladásáért Szövetségig vezetett.
Az IPP kimutatása szerint a parlamenten belüli politikai migráció az utóbbi három törvényhozási ciklusban rendre megkétszereződött.

A tanulmány szerint a politikusok konjunkturális helyezkedése tette lehetővé, hogy ugyanabban a parlamentben a ciklusban előbb a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL), majd a Szociál-liberális Szövetség (USL) körül alakuljon ki stabil kormánytöbbség.

A legtöbb képviselőt és szenátort (54) a Szociáldemokrata Párt (PSD) veszítette. A PDL-től 51-en távoztak, a Nemzeti Liberális Párttól 42-en, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ) négyen. Az egyes frakciók veszteséglistáiba a más tisztségek kedvéért lemondott és elhunyt honatyákat is beleszámolták.

Az IPP tanulmánya rávilágít, hogy a megüresedett 45 választókerület közöl csak hétben rendeztek időközi választást, így 38 választókerületnek (vagyis több mint hárommillió választópolgárnak) jelenleg nincs képviselője a román parlamentben.
Romániában december 9-én rendeznek parlamenti választásokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: