2010-11-21 21:32:11• hírek • Szatmár.ro

RMDSZ-bál Sárközújlakon

Sikeres volt az RMDSZ szombati sárközújlaki bálja.

Teljesült a szervezők szándéka: a mulatság nem csupán a felhőtlen kikapcsolódásra szolgáltatott alkalmat, de a szervezet tagjainak összeszokottságát, közösségé formálódását is elősegítette. A bálra meghívókat lehetett igényelni - a részvétel ingyenes volt, csak az enni- és innivalót kellett magukkal hozniuk a résztvevőknek, illetve hozzá kellett járulniuk a zenekar kifizetéséhez. Először a református egyházközségtől akarták kibérelni a gyülekezeti termet a bálra, viszont ez szűkösnek bizonyult - körülbelül kilencvenen szórakoztak jól az eseményen.

Miután pár stampedli kisüstivel bemelegítettek a megjelentek, végighallgathatták a nyitóbeszédeket is. Seer Gyula arról beszélt, hogy a jövőben sokkal rendszeresebbek lesznek a hasonló alkalmak, Erdei D. István parlamenti képviselő pedig „viccesre vette a figurát", a parlamenti döntéshozók, illetve köztisztviselők „országos böjtjéről" beszélt, majd megígérte: bármikor eleget tesz a sárközújlakiak meghívásának.

Miután ki-ki elfogyasztotta a magával hozott étel egy részét, és vigigkínálta barátait, ismerőseit saját termésű pálinkájával és borával, a táncparkett is megtelt. Az elképzelés szerint táncversenyt és karaoké-versenyt is tartottak volna a vendégeknek, de a hivatalos verzió szerint „túl fáradtak voltak" már, mire eljött volna a megfelelő alkalom. Önjelölt sztárok azért mégis bőven akadtak: tizennégyen ragadták kezükbe a mikrofont.


Erdei D. István országos böjtről beszéltz
Erdei D. István országos böjtről beszélt


Sárköz: jó volt a hangulat a bálon
Sárköz: jó volt a hangulat a bálon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: