2012-07-06 14:10:13• hírek • M. T. R.

Papírforma és ingyen cirkusz

Amint az várható volt, megválasztották pénteken Nagykároly alpolgármesterét. A papírformának megfelelően Kaizer Lajos tanácstagot kérte fel a város döntéshozó-testületének többsége erre a tisztségre. Amint az gyanítható volt, pártpolitikai csatározások - már-már csak a körülményeskedésre alkalmat szolgáltató kampányfogások - helyszíne volt az új tanács első rendes közgyűlése.

A dramaturgiailag jól felépített sok hűhó semmiért azzal kezdődött, hogy a kezdés előtt egy-két perccel még nem lehetett bizonyosan tudni, a Szociálliberális Szövetségszíneiben mandátumot nyert tagság egyáltalán részt vesz-e a gyűlésen. Majd mégis megjelentek. De perceken belül kérték az ülés elhalasztását. Történt ugyanis, hogy a jegyző tudatta, Alina Mocanu és Marius Rusu tanácstagok kivételével valamennyi helyi tanácstag jelen van, s így érvényes a testület közgyűlése (egyébként a hatályossághoz elegendő lett volna a tizenkilenc fős testület egyszerű többségének, tehát tíz főnek a jelenléte). Ezek után az alakuló közgyűlésen hiányzó Kaizer Lajosnak a tanácstagságról szóló eskütételére került sor.

Az ülésvezető Müller Johann tanácstag ezután ismertette az első napi rendi pontot, azaz az alpolgármester-választást. Az USL-frakció szószólója és társvezetője, Ilie Ciuta kérte a testület tagságát, hogy két órával halasszák el a tanácskozást. Amint elmondta, a késedelmet azért indítványozzák, mert déltől már jelen lehetne Marius Rusu tanácstag is, aki jelenleg tagja egy érettségiztető bizottságnak, ennek okán pedig törvénytelen lenne az ittléte. Érvei szerint mintegy erkölcsi kötelessége a tanácsnak bevárni, hogy jelen lehessen Marius Rusu tag is. A testület többségét adó RMDSZ-frakció ezt láthatóan máshogy gondolta, merthogy az indítványt (a két órányi szünetet) a hat USL-s támogatta tizenegy tartózkodás mellett. Hogy részt kívánnak-e a továbbiakban venni, avagy kivonulnak, pár perces szünet keretében akarta eldönteni az USL frakciója.

Az intermezzo - látványosan elvonultak, majd visszajöttek - után a Szövetség frakciójának szószólója, Poósz Szabolcs bejelentette, hogy Kaizer Lajos korábbi alpolgármestert javasolja az elöljáró-helyettesi tisztségre. Az USL jelöltje Adrian Bucurestean - tudatta Ilie Ciuts, aki percnyi türelmet kért, hogy elmondhassa, miért tartaná megfelelőbbnek azt, ha az ő jelöltjük lenne az alpolgármester. Kidomborította azt, hogy az USL adja a helyhatósági testület tagságának a 42 százalékát.

Ugyan hangoztatta, hogy nem szeret arról beszélni, hogy egy jelölt magyar-e vagy román, de jó lenne a közügyek megfelelő lefolyásához, ha a város lakosságának 45 százalékát kitevő románság adná az alpolgármestert - állította. Visnyai Csaba RMDSZ-es tanácstag reagált a felvetésre. Emlékeztetett, négy éve egyöntetű döntés született arról, hogy Kaizer legyen az alpolgármester - annak a testületnek igen sokan voltak tagjai a mostaniak közül is. Nem hiszi, hogy négy esztendő alatt olyannyira megváltozott volna Kaizer, hogy most már nem „méltó", méghozzá azért, mert nem román, a támogatásra. Elmondta, hogy nem nemzetiségi hovatartozás mentén kellene ennek kapcsán állást foglalni, hiszen egyaránt arra esküdtek fel, hogy a város egészének érdekeit tartják szem előtt a döntéshozatalkor.

Szavazólapokat kaptak a tanácstagok, s a cédulákat egy urnába kellett behelyezniük. A testület szavazási bizottsága plénum előtt számolta össze a voksokat. Nem született meglepetés: a várakozásnak megfelelően, Kaizer 11, Bucurestean pedig 6 voksot kapott. Kovács Jenő polgármester gratulált helyettesének, a jelenlévők zöme tapssal üdvözölte a régi-új helyettes elöljárót, aki elmondta, hogy a közjátékok ellenére az egész város alpolgármestere lesz, akárcsak az elmúlt négy esztendőben.

Papírforma és ingyen cirkusz

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: