2010-09-07 14:17:29• hírek • Szatmar.ro

Meghallgatást tartott az alprefektus

Az alprefektushoz fordulhattak a lakosok problémáikkal kedd délelőtt, hiszen ismét meghallgatást tartott.

Az audiencián elpanaszolt legtöbb probléma a földügyek körül forgott, illetve szociális jellegűek voltak. Többen jelezték a jogosan visszaigényelt földterületeik, illetve ingatlanuk körül kialakult gondjukat. Egy piskolti lakos arra panaszkodott, hogy az egykor tulajdonában lévő, majd később a kommunizmusban államosított 35 ár területét, amely a háza mögött található, nem sikerül visszafoglalnia.

A szomszédja, aki a település egykori polgármestere is volt, ugyanis körbekerítette azt, és az idős nő hiába rendelkezik már 10 éve a bizonyítékkal, miszerint az a földterület az ő tulajdona, hiába a bírói döntés, a szomszéd nem engedi át.

Pataki Csaba alprefektus még az audiencia ideje alatt a helyszínre küldött egy ellenőrző csoportot, hogy vizsgálják meg, milyen lépések történtek az elmúlt években a kérdéses terület helyzetében és tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a jogos tulajdonos birtokába kerüljön vissza.


Több panasz is volt földügyben
Több panasz is érkezett földügyben


Egy középkorú nő egészségügyi gondok miatt kereste fel Patakit. Másodfokú rokkantként alzheimer kóros férjét is gondozza. Elmondása szerint már nem képes ellátni a teendőit, a vezetőtől segítséget kért, utaljanak ki melléjük egy gondozót, hiszen a férje drága gyógyszerei miatt ugyan is nem marad pénzük külön gondozóra.

Az alprefektus a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőségével konzultálva előjegyezte a nőt és férjét egy vizsgálatra, amely után lehetőség nyílhat a kérésük teljesítésére.

A Panait Istrate utcai K. Enikő az utcában működő deszkaszárító cég miatt panaszkodott. Elmondása szerint a vállalkozó fa égetésével végzi a munkálatokat, ami óriási füsttel jár, így lehetetlen az udvaron tartózkodni, illetve az ablakot kinyitni. A Környezetvédelmi Hivatalhoz is fordult a panaszos, de a szakemberek helyszínre érkezéskor a deszkaszárítók éppen nem folytattak tevékenységet, így nem történt semmilyen előrelépés az ügyben. Az alprefektus azt tanácsolta, hogy értesítse újra a környezetvédelmi hatóságot, amennyiben folytatódik az illegális művelet, hiszen ebben az ügyben ők azok, akik eljárhatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: