2010-03-12 16:18:31• hírek • Kótai Levente

Panaszkodnak a szakszervezetek

Az Alfa Cartel a megye parlamenti képviselőinek mondta el sérelmeit.

Egy nappal korábban az utcára vonultak, március 12-én asztalhoz ültek az Alfa Cartel berkeiben tömörülő szakszervezetek vezetői. Az eredeti tervek szerint külön kívántak tárgyalni a kormánypárti és az ellenzéki képviselőkkel, de a 10 órára kitűzött kormánypártiakkal esedékes megbeszélés nem jött össze.

A második, ellenzékiekkel tervezett nekifutás végül sikerrel megkezdődött. Erre már Erdei D. István, az RMDSZ parlamenti küldötte is eljött, így egy füst alatt történtek meg a tárgyalások. Az Alfa Cartel vezető szakszervezeti tagjai kifogásolták a tanügyben kialakult helyzetet, az állami közalkalmazottak bérét és juttatásai érintő megszorításokat.

A Mondiala alkalmazottainak képviselője kifogásolta, hogy mindenki csak a közszférában dolgozókkal foglakozik. Azok, akik magáncégeknek dolgoznak, nincs felsőfokú végzettségük alig vannak képviselve. A helyzetük javítása érdekében azt kérte a parlamenti képviselőktől, hogy eszközöljék ki a minimálbér emelését, mert munkaadóik csak annyit hajlandóak fizetni a munkásoknak, amennyit nagyon muszáj.

A felvetésekre többnyire Erdei D. István parlamenti képviselő válaszolt. Kiemelte, hogy a tanügy helyzete elsődleges fontosságú az RMDSZ számára, és hogy a készülő tanügyi törvény kapcsán nyitottak tárgyalni a szakszervezetekkel. Egyúttal hozzátette, hogy a kormány bérkiegyenlítési politikája nyilván sokaknak nem tetszik, de elsősorban a hátrányban lévőket kell segíteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: