2012-03-28 18:03:02• hírek • M. T. R.

Pályáznának a pelikánok visszahonosítására

Az Ecsedi-láp egy kis részének újraalakítása érdekében közvitát tartottak szerda déltájt Börvelyben. A meghirdetett időponthoz képest bő negyedórás késéssel el is kezdődött a helyi iskola emeleti tanácskozótermében megtartott alkalom, amelyen a környezetvédelmi ügynökség illetékesei ismertették az elképzelésüket. Lényegében azt: lehetőség van a támogatás megszerzésére, a feltételek adottak, így nincs ok arra, hogy ne mocsarasítsák be a hajdani láp egy kis részét.

Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője köszönte meg mindenekelőtt, hogy lehetőséget biztosítottak neki, illetve hatóságának a közvitára. Cél gyanánt azt mondta el, hogy a közeljövőben közösen pályázhatna Börvely helyhatósága a nagyecsedi önkormányzattal egy határon átívelő projektre, mely révén ismét otthonra lelhetnének különböző, hajdanán itt őshonos, ám napjainkra eltűnt élőlények. Tudatta továbbá, hogy a víz világnapja alkalmából ellátogattak a magyarországi félhez, s a helyszínen ismerkedtek az ottaniak elképzelésével (erről bővebben Újra életet lehelnének az Ecsedi-lápba című írásunkban olvashatnak). Az akkor elhangzottakhoz képest annyi a változás, hogy a börvelyi önkormányzatnak van egy 30 hektáros, a célra ideális területe, amely tulajdonjogát birtokolja - magyarán nincs semmi akadálya a beruházásnak. A hatóságvezető elmondta továbbá, hogy aránylag sok az úgynevezett HU-RO-s - azaz a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósítható - pályázat, ezek közül már többet fel is használt a környezetvédelmi ügynökség, így elegendő tapasztalattal is rendelkeznek e téren. Elképzeléseik szerint a pályázás dokumentációját ők készítenék el.

Az ügynökség egyik munkatársa, Ioan Man egy Power Pointos bemutatót tartott ezt követően az Ecsedi-lápról, illetve az elképzelésük pozitív hozadékairól. Az előadás, illetve a vetítettképes prezentáció román nyelvű, ugyanakkor elmondta, hogy a közeljövőben elkészítik ennek magyar változatát is, s azt eljuttatják a börvelyi oktatási intézménynek is. Tanáraik segítségével ebből is tanulhatnak a diákok, megismerhetik az őseik életének szerves részét alkotó lápvilágot is. Man mérnökember ismertette a lápot, lecsapolásának hátrányait, s szólt arról is, hogy a csupán részleges visszaállítása is számos kézzelfogható hasznot teremtene. Így újra megjelenhetnének a környéken a pelikánok, a halállomány igencsak gazdag lehetne a mocsárban, ugyanakkor a láp faunája víztisztítóként is működik: leköti, lebontja és átalakítja például a víz által szállított műtrágyát. Tudatta továbbá, hogy az előadás egyelőre csak alapja a nyárig elkészülendő projektnek (akkor lesz a HU-RO-s pályázatok soron következő leadási határideje), hiányossága például az, hogy a projekt milyen mértékben járulna hozzá például a vidék ökoturizmusának fellendítésébe, avagy a hagyományos mesterségek (például gyékényfonás) újbóli megjelenéséhez. Legtöbb 1 millió eurónyit lejt, illetve forintot lehetne a célra pályázni. Ebből hozzávetőleg 300 ezerbe kerülne a börvelyi 30 ha visszaláposítása (amúgy mezőgazdasági szempontból majdhogynem értéktelen a terület), ugyanennyibe a magyarországi fél beruházása, a többit pedig a két rész összekötésébe (ez elengedhetetlen a növény- és állatvilág egészséges megjelenéséhez), a projekt adminisztrálására és egyebekre használnák fel.

Helyi mezőgazdasággal foglalkozók vettek részt az alkalmon, valamint - talán a létszám növelése érdekében is - diákok egy csoportja is jelen volt. Többen jónak nevezték az ötletet. Mások pedig a 2 százalékos önerő miatt aggódtak (Börvely községnek igen nagy terhére esne a „rá jutó" 400 ezer euró önrészének előteremtése; továbbá a HU-RO-s projektek utófinanszírozásúak, s így ismétcsak a helyhatóságnak kellene előteremtenie a beruházás költségeit, s azt talán megtérítenék stb.). Ezzel kapcsolatban az ügynökségvezető tudatta, hogy a Csehi Árpád Szabolcs vezette Szatmár Megyei Tanács pont a beruházások idevonzása érdekében a projektek lehívásának biztosítására alapot különített el, illetve a garantáló szerepet is ellátja. Felmerült továbbá, hogy a falutól 6 kilométerre lévő láp felé esetleg kerékpárutat kellene létesíteni - s ennek költségeit elméletige bele lehet foglalni ebbe a projektbe. Kis Hajnalka börvelyi polgármester kifejtette: ez a beruházás alapja lehet számos projektnek a jövőben.

A nebulókat is megkérdezték a közvita végén. Az esetleges munkahelyteremtés tűnt a diákok számára a legpozitívabbnak, s többük a nádvilág rejtelmeivel is szívesen megismerkedne.


A pelikánok a környékre való visszaköltözésére pályáznának Börvelyben

A pelikánok a környékre való visszaköltözésére pályáznának Börvelyben

A pelikánok a környékre való visszaköltözésére pályáznának Börvelyben


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: