2009-07-21 16:43:10• hírek • Parajdi Andrea

Pályázhatnak a nagyvállalatok

Hétfőn lezárul a Károlyi kastély és az Erdődi vár felújítására meghirdetett közbeszerzési eljárás. A nyertes céggel körülbelül két hónap múlva írhatják alá a szerződést.

Ahogyan arról több alkalommal is tájékoztattuk olvasóinkat a Szatmár Megyei Tanács támogatásával, Erdőd és Nagykároly közös pályázatot nyújtott be tavaly szeptemberben az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökséghez, amely által az Erdődi vár és a Károlyi kastély modernizálására sikerült pénzforrást szerezni.

A pályázat során több mint öt millió eurót nyertek az Önkormányzatok, a pénzösszeg felhasználására hamarosan sor is kerülhet, hiszen a közbeszerzési eljárás július 27-én, 12 órakor lezárul -tájékoztatott Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.

A licitre bocsájtást „nem siették el" az önkormányzatok, hiszen heteken át, azon dolgoztak, hogy minden dokumentumot alaposan átvizsgáljanak, és minden apró hibát kijavíthassanak, hogy véletlenül se legyen, olyan részlet, amely miatt bukhat az egész projekt.

 

A megye két fontos műemlékének felújítására nem pályázhat akármilyen cég, kikötésként szerepel, hogy csak olyan vállalatok jelentkezhetnek, akiknek az éves forgalma meghaladja a 8 millió eurót. A nagyvállalatok számára kecsegtető lehet egy ilyen modernizálási munkalehetőség, hiszen a projekt tartalmazza a Károlyi kastély épületének tatarozását, és az Erdődi vár állagmegőrzését is, nem beszélve arról, hogy a rehabilitálás legalább három évre biztos munka a nyertes cég számára.

Mint megtudtuk a közbeszerzés lezárták követően, egy elbíráló bizottság dönt majd a legjobb ajánlatról, s ha nem érkezik óvás a bizottság határozatára, akkor negyven nap múlva szerződést lehet kötni a nyertes vállalattal.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: