2017-08-25 11:05:29• hírek • Kocsis Zoltán

Pályafutásodból annyit tudsz kivenni, amennyit beletettél

Pazar helyen, a The Dome teraszán baráti beszélgetésen találkozott a Ferencváros szatmári híveivel Telek András, a Fradi örökös bajnoka és Szenes Sándor, akit méltán nevezhetünk a „legismertebb szatmári fradistának”. A beszélgetést Botos István rádiós újságíró moderálta – sajnos méltatlanul kevés érdeklődő előtt....

A Partiumi Magyar Napok keretein belül létrejött baráti sztorizgatás egyik legérdekesebb pontja volt talán, amikor Szenes elmesélte, miként került a Ferencvároshoz - hónapokkal a rendszerváltás után. „Én akkor Nagyszebenben játszottam, jól éreztem magam, eszem ágában sem volt onnan eligazolni. A Fradi szervezett azonban egy válogatót határon túli magyar játékosok számára. Patkós Csabi (szintén szatmárnémeti labdarúgó, aki 1990–92 között szerepelt a Ferencvárosban, szerk.) jelentkezett a válogatóra és megkérdezte, nincs-e kedvem elkísérni. Én akkor éppen Magyarországon nyaraltam. Elmentem vele. Meglepetésemre egy sor kolozsvári, váradi kollégával találkoztam ott. Ha már ott voltam, addig rágták a fülem, míg be is álltam. Nyár közepe volt, irgalmatlan meleg. Ha jól emlékszem, a harmadik osztályos Malév volt az ellenfelünk. Nyertünk. Az egyik gólt én lőttem, a másikat Sorin Cigan. A meccs után jöttek a vezetők és mondták, le akarnak igazolni”, mesélte Szenes. Az akkor ott megnézett játékosok közül csak a két szatmári, Szenes és Patkós kapott szerződést – majd egy évvel később Cigan, aki viszont akkor már az Újpestből érkezett. Patkós 1992-ig, Szenes '93-ig, Cigan '94-ig szolgálta a zöld-fehéreket.

A két szatmári fiú egy legendás mérkőzésen mutatkozott be a Ferencvárosban – az azóta már rekorder Lipcsei Péterrel együtt: a zöld-fehérek a szezonnyitón 5-0-ra döngölték el a címvédő Újpestet – az ősi rivális otthonában. A meccsen Szenes két gólt is lőtt. Méghozzá két milyen gólt! „Kevésen múlott, hogy pályára tudtam lépni. A Fradi és a Nagyszeben hetekig nem tudott megegyezni arról, mennyi legyen az átigazolási díjam. A játékengedélyem csak órákkal a derbi előtt érkezett meg”, emlékezett vissza Szenes.

Telek András ekkor még alig volt húsz éves. Manci 11 éves kora óta, 1981-től 1999-ig (másfél éves kassai kitérőtől eltekintve) szolgálta alázattal a Ferencvárost és végezte mértani precizitással védőmunkáját. De honnan is ered a nem mindennapi beceneve. „Sajnos csalódást kell okoznom a jelenlévőknek, mert én sem tudom pontosan. Tíz éves körül lehettem, amikor a csapattársaim rám ragasztották és rajtam maradt. De hogy ki és miért találta ki, magam sem tudom”, nosztalgiázott mosolyogva a 24-szeres magyar válogatott.

Telek egyik meghatározó labdarúgó-élményeként emlékezett vissza első válogatott fellépésére. „A Nemzeti Stadionban, a mostani Puskásban játszottunk. A meccs előtt odajött hozzám Kovács Kálmán: Ne izgulj! Mi megoldjuk, te csak passzolj pontosan, mondta”. Magyarország akkor barátságos meccsen 2-1-re legyőzte Ausztriát. Telek másik kiemelkedő élménye természetesen a „brüsszeli csoda”: „Mindenki, így mi is úgy gondoltuk, hogy az Anderlecht erősebb nálunk. Aztán mégis sikerült legyőznünk őket Brüsszelben, majd bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe!” Első magyar csapatként! Akkor bizony kevesen gondoltuk, hogy máig ezt csak egyszer tudja majd megismételni magyar csapat – a Debrecen 2009-ben.

„Kevesen tudják, de három hónapot készültem a Steauával. Marasztaltak, de úgy gondoltam, 19 évesen kevés lehetőséget kapnék a friss BEK-győztes gárdában, ezért inkább hazajöttem”, elevenítette fel pályafutása kezdetét Szenes. „Nincs bennem hiányérzet. Biztos elérhettem volna többet is. De én elégedett vagyok! Amire feltettem az életem, abban, úgy érzem, maradandót tudtam alkotni. Mindig mondom a gyerekeknek, akiket edzek: annyit tudsz csak kivenni pályafutásodból, amennyit beletettél. Én, - de úgy gondolom, beszélhetek a Manci nevében is – mindent beletettem, ami tőlem telhet”.

Szó esett természetesen a mai labdarúgásról is. „A játékosnak tudomásul kell vennie, a focista azért van ott a pályán, hogy szerepeljen, hogy kiszolgálja a közönséget. Azonban a sport, és ezzel együtt a foci is, egyre inkább elveszíti varázsát, mert elment az üzlet, a teljesítménykényszer felé. Ez engem rettentően elszomorít”, véli az idén 40 éves Szenes.

A jelenlegi Ferencvárosból Telek Varga Roland jó formáját emelte ki. Az egykori remek védő szerint a Fradinak idén nehéz lesz odaérnie a bajnoki címhez. „A legjobb fiataljainkat – Nagy Ádám, Nagy Dominik - eladtuk. Rajtuk kívül az utánpótlás egyelőre nem tudott vezéregyéniségeket kinevelni és valahogy a légiósok se úgy váltak be mostanság, mint korábban mondjuk Somália”, jellemezte a helyzetet a Ferencváros örökös bajnoka.

Szenes egy generáció csúcsteljesítményének nevezte a magyar válogatott remek franciaországi Európa-bajnoki teljesítményét. Az azt követő visszaesés okának pedig azt tartja, hogy nincs kinek átadni a stafétabotot. „A Király Gábor és Juhász Roland visszavonulása keltette űrt nem tudta senki betölteni sem a pályán, sem az öltözőben. Be kellene látni, hogy Gera Zoltántól sem várhatunk már csúcsteljesítményt 38 évesen, de sajnos Dzsudzsák Balázs is leszálló ágon van egy ideje”, fogalmazott szigorúan Szenes.

A jövő? Vannak fiatal tehetséges játékosok a Benficánál, a Hamburgnál, az Ajaxnál, mondják az egykori kiválóságok. Korábban is voltak, fanyalog az újságíró. „Nem tudok mást mit mondani: ha eljutottak oda, azt jelenti, megkapták a szükséges képzést. Hogy nem futottak be, azt jelenti, nem tették oda a saját maguk részét”, összegez Szenes Sándor – mindezidáig az utolsó szatmári labdarúgó, aki pályára lépett a Ferencvárosban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: