2016-07-07 02:43:09• hírek • MTI

Pálfordulás az UEFA-nál, mégsem jutott tovább a Fradi

Kisorsolt ellenfelének kizárása ellenére mégis pályára kell lépnie a Ferencvárosnak a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

Az európai szövetség (UEFA) szerda délután arról számolt be a honlapján, hogy az albán bajnok Skenderbeu helyett a mögötte ezüstérmes Partizani lesz a zöld-fehérek ellenfele.

Az új rivális eredetileg az Európa Liga-selejtezőben volt érdekelt, ahol az első forduló első mérkőzésén gól nélküli döntetlent ért el szlovák vendége, a Slovan Bratislava ellen, amely automatikusan a második körbe jutott. A csütörtökre kiírt visszavágó barátságos mérkőzésként a programban marad, amíg a két gárda meg nem állapodik a meccs törléséről.

Az UEFA néhány gyanús kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálata nyomán egy évre kizárta a sorozatból a Skenderbeut, amely azonban fellebbezett, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerdán elutasította a beadványt, egyúttal helyben hagyta az UEFA június elsejei ítéletét.

A BL-selejtező második körének első mérkőzését jövő hét kedden vagy szerdán idegenben játssza a Ferencváros, majd egy héttel később hazai pályán fogadja ellenfelét a visszavágón.

A selejtező 3. fordulójának sorsolását július 15-én tartják Nyonban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: