2020-08-11 12:46:38• hírek • MTI

PSG-Atalanta összecsapással rajtol a BL-negyeddöntő

A francia bajnok Paris Saint-Germain és a Serie A harmadik helyezettje, az Atalanta negyeddöntős összecsapásával kezdődik szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni végjátéka.

A két csapat közül inkább a bergamói van játékban, mivel az olasz bajnokság küzdelmeit folytatták a koronavírus-járvány miatti leállás után, a Ligue 1-et ugyanakkor idő előtt lezárták. A PSG így a március 11-i, Borussia Dortmund elleni BL-nyolcaddöntő óta csak július 24-én a Saint-Étienne-nel szembeni Francia Kupa-döntőben, illetve egy héttel később az Olympique Lyonnal játszott Ligakupa-fináléban lépett pályára tétmérkőzésen. Mindkét összecsapás a párizsiak sikerével zárult.

A szerda esti találkozó előtt nagy kérdés, hogy a PSG-ben játszhat-e Kylian Mbappé, a francia világbajnok támadó ugyanis a Saint-Étienne-nel vívott mérkőzésen bokasérülést szenvedett, ami elsőre súlyosnak tűnt, de aztán kiderült, hogy csak három hetet kell kihagynia. A 21 éves futballista hétfőn együtt edzett társaival Lisszabonban.

Tomas Tuchel vezetőedző és a szakmai stáb ugyanakkor biztosan nem számíthat az eltiltott Angel Di Maríára, valamint a sérült Marco Verrattira.
Az Atalanta ebben az idényben nagyon eredményes támadófutballt mutatott be, a Serie A-ban 98 gólt szerezve végzett a harmadik helyen, a PSG viszont a BL mostani szezonjának legjobban védekező csapata, mindössze négy gólt kapott.

A párizsiak hagyományosan szenvednek olasz riválisokkal szemben az európai kupasorozatokban: a francia gárda eddig 20 mérkőzést játszott olasz csapatokkal a nemzetközi porondon, ezek közül mindössze kettőt nyert meg, 1996-ban a Kupagyőztesek Európa Kupájában a Parmát, 1992-ben az UEFA Kupában a Napolit győzte le.

A PSG hatodszor szerepel a legjobb nyolc között a BL-ben, de eddig csak egyszer, az 1994/95-ös idényben a Barcelona búcsúztatásával jutott elődöntőbe.
A párharc továbbjutója a Gulácsi Pétert, illetve Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig és a címvédő, angol bajnok FC Liverpoolt búcsúztató Atlético Madrid csütörtöki összecsapásának győztesével találkozik.

A BL végső tornájának összes mérkőzését Lisszabonban rendezik, a Sporting, illetve a Benfica stadionjában, zárt kapuk mögött. A szerdától szombatig tartó negyeddöntős szakasz után jövő kedden és szerdán lesz a két elődöntő, a fináléra pedig 23-án, vasárnap kerül sor. A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, Lisszabon:

    szerda:
Atalanta (olasz)–Paris Saint-Germain (francia) 22.00

    csütörtök:
RB Leipzig (német)–Atlético Madrid (spanyol) 22.00

    péntek:
FC Barcelona (spanyol)–Bayern München (német) 22.00

    szombat:
Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia) 22.00

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: