2017-02-25 08:09:24• hírek • Szatmár.ro

PMN és a többi fesztivál - könyv formájában

500 rendezvényt felvonultató Erdélyi Magyar Civil Évkönyv.

Ötszáz rendezvényt vonultat fel a nemrég Szatmárnémetiben bemutatott Erdélyi Magyar Civil Évkönyv.

A fesztiválokról nem beszélgetni kell, hanem a fesztiválokon részt kell venni, aktívan meg kell élni a napjait - vélik a legtöbben, és részben igazuk is van. De csak részben, mert a fesztiválokról beszélgetni is kell, a kisebb, helyi közösség és a nagyobb közösség szintjén is, hiszen a fesztiválok ünnepek és minden ünnep információkat és üzenetet is közvetít, elvégre az együvé tatozás jegyében rendezik meg újra és újra. Fontos tehát a fesztiválok hagyományőrző jellege, a programok tartalmai, a művészi üzenet révén mutatható ez ki, miközben a külső szemlélő egy önfeledten szórakozó közönséget lát. S mindezek mellett azért is érdemes foglalkozni ezekkel a rendezvényekkel, mert egy-egy ilyen esemény által a tömb- vagy szórvány magyarságban élő közösségek egyrészt felszabadítják a felgyűlt energiájukat (amely például a terek szimbolikus birtokbavételében mutatkozik meg), másrészt pedig bizonyítani tudják létezésüket és kifejezik jövőképüket.

Nos, Bodó Barna újságíró, politikus, politológus, egyetemi docens és a Magyar Civil Szervezetek Szövetségének elnöke úgy gondolta: alaposabban körbejárja az erdélyi fesztivál-, vagy ha jobban tetszik „magyar napok"-jelenséget - igaz, az ötlet megszületését követően rögtön némi kis bizonytalanság is felütötte fejét: mekkora fába is vágja a fejszéjét, azaz mekkora a jelenség és mekkora az érdekeltek köre? Nagy - mindkét esetben. S hogy mennyire nagy, azzal valószínűleg akkor szembesült igazán, amikor megszerkesztette a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet, amely rendhagyó módon Erdély magyar-nap jellegű rendezvényeivel foglalkozik, vagyis olyan kulturális és hagyományőrző rendezvényekkel, illetve város- és falunapokkal, amelyek kifejezetten a magyar közösségeket szólítják meg.

A kötet három fejezetre oszlik, melyek közül az első 17 esettanulmányt, a második 18 fesztivál sajtó-összefoglalóját, a harmadik pedig egy közel ötszázas, akár  programajánlónak is minősíthető fesztiváljegyzéket tartalmaz - a Kolozsvári Magyar Napoktól kezdve a Bonchidai Bánffy-kastély Napokon s a nagybányai Főtér Fesztiválon át a Partiumi Magyar Napokig, amely már 16 éve a „második legjobb dolog Szatmáron." s amelyet  Szabó Kinga Mária újságíró mutat be olvasmányos esszé formájában.

A kötet szatmárnémeti bemutatóján - amely inkább volt egy kellemes és kötetlen beszélgetés, mintsem a szó hagyományos értelmében vett könyvbemutató - a PMN egyik ötletgazdája s azóta is főszervezője, Stier Péter mellett jelen voltak Szatmárnémeti másik rangos eseményének, a „nosztalgiázó és visszaemlékezések könnyű műfaját" jelentő Véndiáktalálkozó szervezői is, a beszélgetés pedig túllépve, a  fesztiválok világán, elkalandozott a civil szervezetek és a civil társadalom világába is.

„Sajnos hétköznapjainkat még nem itatja át teljesen a civilség, a civil szerepek és szereplők ünnepi ruhában jelennek csak meg. De milyen is az erdélyi magyar civil szervezetek szférája? Azt hittük jól állunk, de kiderült, hogy alig 2000 erdélyi magyar civil szervezet létezik - s ezek egy része 'alvó', azaz szinte csak papíron vannak." - summázta Bodó Barna. Szerencsére a Véndiákszövetség messze nem az alvó szervezetek közé tartozik, ráadásul első perctől ők bábáskodtak a PMN mellett és azóta is segítik, amiben tudják. „A tizedik Véndiáktalálkozót szerveztük, amikor Bódi Attila fejéből kipattant a PMN ötlete - sőt, akkor a PMN nyitórendezvényének is neveztük a X. Véndiáktalálkozót." - emlékezett vissza Gönczy Gábor.

Azóta mindkét rendezvény hatalmasat fejlődve, szinte túlnőtt önmagán és Szatmár jelentős, több ezres, valamint több tízezres tömegeket megmozgató eseményének számít - hiszen a „véndiákra" a világ másik végéről is hazajönnek, a PMN-re pedig határokon túlról is érkeznek résztvevők. S míg előbbire zömében a magyar anyanyelvűek jelenléte a jellemző, utóbbin (főleg a PMN-hétvégén) nagyon sok román nemzetiségű szatmári is részt vesz, hiszen, mint Pop Felician múzeumigazgató fogalmazott: Szatmár és a szatmári civil társadalom speciális, és modellértékű az egyensúly és a megértés megtartásában.

A fényképekkel gazdagon illusztrált,  akár kor- és jelenségdokumentumnak, akár fesztiválkatalógusnak is tekinthető 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyv március 6-tól a Szatmári Friss Újság szerkesztőségében (Szatmárnémeti, Petőfi Sándor utca 45. szám) vásárolható meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: