2009-12-11 16:47:43• hírek • MTI

PD-L és RMDSZ a kemény mag?

A román Demokrata Liberális Párt (PD-L) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együtt alkotná a "kemény magját" a következő román kormánynak, amelybe bevonnák a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is - jelentette ki pénteken Emil Boc, a PD-L elnöke.

A pártelnök azt követően nyilatkozott, hogy a héten immár másodszor találkozott az RMDSZ vezetőivel, akik jelezték: a demokratákkal együtt is hajlandók kormányt alkotni, megfelelő feltételek megléte esetén. A magyar érdekvédelmi szervezet úgy határozott a héten, hogy megpróbálnak továbbra is együttműködni a PNL-lel - amellyel politikai együttműködési megállapodást kötöttek az elnökválasztás második fordulója előtt - , de nem zárják ki egyetlen kormánykoalíció támogatását sem, amivel gyakorlatilag nyitva hagyták az ajtót a demokraták előtt is.

Boc az RMDSZ vezetőivel folytatott pénteki tárgyalást követően hangoztatta: a PD-L-RMDSZ koalíció előnye az, hogy mindkét alakulat az Európai Néppárt (EPP) tagja. Boc ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is szeretnék bevonni a liberálisokat a kormánykoalícióba. A három pártnak kényelmes parlamenti többsége lenne, hiszen a 471 tagú román parlamentben az egyszerű többséget jelentő minimum 236 szavazat fölött még 60 törvényhozóval rendelkeznének.
A liberálisok azonban eddig többnyire bírálták a vasárnapi elnökválasztásból győztesként kikerült Traian Basescut és az őt támogató demokratákat.

Bukaresti megfigyelők szerint ez azt mutatja, hogy a liberálisok egyelőre az elnökválasztást Mircea Geoana révén elvesztő Szociáldemokrata Párthoz (PSD) állnak közelebb. A PNL leszögezte: nem vesz részt olyan kabinetben, amely "Basescu bábkormánya" lesz. A liberálisok "garanciaként" maguknak követelik a miniszterelnöki posztot, amit a demokraták egyelőre elutasítottak.

A pénteki román sajtó információi szerint a demokraták jelenleg a kisebbségi kormány alakulását tartják a legvalószínűbbnek, amit az RMDSZ-szel alkotnának, és azt támogatná a nem magyar nemzeti kisebbségek, valamint a független törvényhozók frakciója is.

A PNL álláspontját befolyásolja az is, hogy az alkotmánybíróság jelenleg még tárgyalja a PSD-nek a vasárnapi elnökválasztással kapcsolatban benyújtott óvását. A szociáldemokraták a választás megismétlését kérik.
Pénteken az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az Országos Választási Irodának ismét meg kell vizsgálnia és újra kell számolnia az érvénytelen szavazatokat. Több mint 138 ezer szavazatról van szó. A vasárnapi választáson Basescu 70 ezer szavazattal előzte meg Geoanát.

A taláros testület által péntek délben kiadott pár soros közlemény csak ezt a határozatot közli, s nem utal a PSD-nek arra a kérésére, hogy ismételjék meg a választást. Így ez vélhetően csak részleges döntés, és a taláros testület még vizsgálja a PSD által bemutatott iratokat, amelyek az ellenzéki erő szerint bizonyítják a "választási csalást".

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: