2015-11-17 11:30:31• hírek • Kocsis Zoltán

Óvodások is fát ültettek

Szatmárnémetiben folytatódott a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség őszi faültetési tevékenysége, az „Önkéntesek akcióban" elnevezést viselő kampány. Miután pénteken Óváriban hársfákat, hétfőn a megyeközpontban tölgyeket ültettek el.

Az ügynökség folyamatosan igyekszik bevonni akcióiba a fiatalokat, hisz ennél jobb eszköze a környezettudatos nevelésnek nem igen van. Ezúttal a Voinicelul óvoda volt a legfőbb partner, mivel a tanintézménynek is van saját, „Egy tiszta környezet" nevet viselő hasonló akciója.

A 16-os lakótelepen található Csend (Linistii) parkban a Stea Egyesület, a fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó iskola, valamint a szatmárnémeti önkormányzat munkatársai - soraikban Dorel Coica polgármesterrel és Radu Roca alpolgármesterrel - is kivették részüket a tíz tölgy elültetéséből.

Az itteni kezdeményezés érdekessége, magyarázta Békéssy Erzsébet, a környezetvédelmi ügynökség igazgatója, hogy minden egyes csemetét egy kis védőkerítéssel vettek körbe. Erre felkerül annak a gyereknek a neve is, aki a fát elültette - és aki vállalta, hogy a következőkben gondozni, locsolgatni is fogja.

A körmyezetvédelmi ügynökség faültetési akciója péntek délelőtt Mikolában éri el csúcspontját. Mindamellett, hogy száz nyárcsemetét ültetnek el, a megyei ifjúsági- és sportigazgatósággal közösen a fiatalok szemetet is gyűjtenek és megemlékeznek a bukaresti Colectiv klubban történt tűzvész áldozatairól is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: