2018-05-26 21:41:08• hírek • Szatmar.ro

Óvodás kapushibák tették könnyebbé a történelmi Real-győzelmet

Sorozatban harmadszor a Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, mivel a 2017/18-as szezon szombati döntőjében, Kijevben 3-1-re legyőzte a Liverpoolt. A spanyol csapat 13. alkalommal lett a BEK, illetve a Bajnokok Ligája legjobbja. A Liverpool hatodszor győzhetett volna. A két csapat előző BEK-döntőjét, 1981-ben az angolok nyerték 1-0-ra.


Aktívabban kezdett a Liverpool, lendületesen támadta le ellenfelét, és többször el is jutott a Real Madrid kapujáig. A spanyol csapat az első tíz percben nem tudta huzamosabb ideig megtartani a labdát, azután viszont némileg kiegyenlítettebbé vált a játék. Ezzel együtt továbbra is az angol együttes játszott veszélyesebben, a 23. percben egymás után kétszer is gólt szerezhetett volna: balról érkező passz után Firmino vette célba a kaput, de a labda Sergio Ramosról kipattant, majd a jobb oldalon felfutó Alexander-Arnold lőtt kapásból laposan, Navas azonban vetődve nagy bravúrral védett. 
    

Két perccel később Szalah bal vállát kellett ápolni, mivel Sergio Ramosszal együtt összeakasztott karral a földre zuhant. Kis idő múlva visszajött a pályára, de aztán kiderült, nem tudja folytatni a mérkőzést, Adam Lallana váltotta őt.
    

Nem úszta meg a kényszerű cserét Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője sem: a Szalahhoz hasonlóan sérülése miatt könnyezve levonuló Carvajal helyére Nachót küldte a pályára.
    

A Liverpoolt megviselte legeredményesebb játékosa - a Premier League-ben rekordot jelentő 32 találattal gólkirály, a BL-ben tízszer eredményes Szalah - elvesztése, a félidő utolsó negyedórájában jószerivel csak védekezett, nyoma sem volt már az addigi folyamatos támadójátékának. A magukra talált madridiak gólt is szereztek a 43. percben, Isco jobbról ívelt középre, Ronaldo fejesét Karius védte, majd a kipattanó labdát Benzema a kapuba passzolta, de les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
    

A Liverpoolnak kilenc kapura lövése volt Szalah lecseréléséig, azután viszont egy sem ebben a játékrészben.


    

A fordulást követően Isco hamar vezetést szerezhetett volna, de nem talált be a Karius kifutása miatt üres liverpooli kapuba, tekerése után a labda a keresztlécre pattant. A német kapus nagy hibája miatt  -  Liverpool német kapusa megfogta az előreívelt labdát, majd ki akarta dobni, de a közelben álló Benzema kinyújtott lábát találta el, amelyről a kapuba pattant - hamarosan összejött a madridi vezetés, de a Liverpool gyorsan egyenlíteni tudott, Szalah és Firmino után Mané is megszerezte tizedik BL-gólját az idei szezonban. Csakhamar Bale váltotta Iscót, és a walesi egy ritkán látható pazar ollózásos góllal meg is hálálta, hogy pályára küldte őt Zidane. Korábban senki nem tudott duplázni csereként beállva BEK- vagy BL-fináléban.
    

Élénk maradt az iram, többet birtokolta a labdát a Real Madrid, de mindkét oldalon akadtak nagy helyzetek a folytatásban is. Az angolok német kapusa a hajrában, Bale távoli lövésénél ismét nagyot hibázott, így már nem maradt esélye a Liverpoolnak az egyenlítésre.

    

A 93. percben Ronaldo került az ellenfél kapuja elé, de nem fejezhette be az akciót, mert a pályára szaladt egy szurkoló, akit két biztonsági ember tepert le mellette, ezzel pedig gyakorlatilag véget is ért a találkozó.
    

Az újabb madridi diadallal Zinédine Zidane lett az első edző, aki sorozatban három BL-t nyert.

 Bajnokok Ligája, döntő:
Real Madrid (spanyol)-FC Liverpool 3-1 (0-0) 
Kijev, Olimpiai Stadion, 61 561 néző, v.: Milorad Mazic (szerb)
    gólszerzők: Benzema (51.), Bale (64., 83.), illetve Mané (55.) 
    sárga lap: Mané (83.)
Real Madrid: Navas - Carvajal (Nacho, 37.), Sergio Ramos, Varane, Marcelo - Kroos, Casemiro, Modric, Isco (Bale, 61.) - Benzema (Asensio, 89.), Ronaldo
FC Liverpool: Karius - Alexander-Arnold, Van Dijk, Lovren, Robertson - Milner (Can, 83.), Henderson, Wijnaldum - Szalah (Lallana, 31.), Firmino, Mané

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: