2012-02-09 09:51:25• hírek • Póti Orsolya

Óvodai, előkészítő és elemi oktatás indul a Kölcseyben

Az új tanévtől óvodai és elemi oktatással bővül a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium képzési szakterületének és szolgáltatásainak köre. A tanintézmény körzetet is kapott, de más körzetből is iratkozhatnak be diákok a helyek számától függően.

Jóváhagyta a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázási tervet a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, melynek értelmében a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban is lesz óvodai és elemi oktatás. A főgimnáziumhoz az új tanévtől a 29. számú óvoda tartozik, az előkészítő és az első osztályok pedig az iskola könyvtára melletti termekben kapnak majd helyet.

Az iskola életében nem először indul első osztály, hiszen 1971-1984 között már zajlott elemi oktatás. A Kölcseybe beiratkozó diákokat megfelelően képzett és komoly felkészültségű tanító várja, az oktatási-képzés minősége pedig a gimnáziumi és a líceumi képzésekhez hasonlóan magas színvonalú lesz.

A kisdiákoknak délutáni felügyeletet is biztosít az iskola 16 óráig, valamint háromfogásos ebéd várja őket minden nap. A tanulás mellett  számtalan színes programba is bekapcsolódhatnak a diákok: csatlakozhatnak az iskola elismert kórusához, a színjátszócsoporthoz, valamint magyarországi tanintézménnyel közös cserediák programban vehetnek részt. Minden évben megrendezik az ötödikesek és a kilencedikes gólyák köszöntését, megemlékeznek történelmi eseményről, de nem marad el a farsangi mulatság sem. 

Az iskola vezetősége szeretettel várja a beiratkozókat, további információkért érdeklődni a főgimnázium titkárságán (Mihai Eminescu utca 1. szám) lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: