2014-10-12 10:53:00• hírek • MTI/AFP

Óvintézkedések az Ebola feltartóztatására

Bár egészségügyi szakértők szerint rendkívül kicsi a valószínűsége az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány európai terjedésének, a kontinens államai mégis számos óvintézkedést léptettek életbe a kockázat csökkentése érdekében. Az AFP francia hírügynökség ezeket foglalta össze.

ELLENŐRZÉS:
Azok a légitársaságok, amelyek még mindig nem függesztették fel a Nyugat-Afrikába tartó járataikat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak megfelelően a beszállás előtt megmérik a térségből érkezők testhőmérsékletét. A lázas utasok egészen addig nem szállhatnak fel, amíg meg nem bizonyosodnak egészségi állapotuk felől. Szakemberek szerint a rendszer mindazonáltal közel sem tökéletes, a paracetamol például még egy Ebola-fertőzött testhőmérsékletét is le tudja vinni annyira, hogy a társaságok dolgozóit megtévesztve felszállhasson a repülőgépre.

Azokat az utasokat, akiknél repülés közben jelentkeznek a betegség tünetei, elkülönítik a többiektől, és a leszállás után azonnal kórházba szállítják őket. Az Ebola tünetei közé tartozik többek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés.

Nagy-Britannia csütörtökön bejelentette, hogy fokozott ellenőrzést vezetnek be a londoni Heathrow és Gatwick repülőtéren, valamint a brit fővárost Párizzsal és Brüsszellel összekötő Eurostar vonatok termináljában.
Az Európai Unió (EU) október 17-én fogja megvitatni a nyugat-afrikai régióból érkezőkkel szembeni óvintézkedések további szigorításának a lehetőségét. A washingtoni és az ottawai légikikötő területén már életbe léptettek hasonló szigorításokat.

UTAZÁSI FIGYELMEZTETÉSEK:
Számos európai ország arra figyelmeztette állampolgárait, hogy ne utazzanak az Ebola által leginkább érintett országokba - Guineába, Sierra Leonéba és Libériába. A térségből érkezők mindegyike kap egy rövid tájékoztatót, amelyben arra figyelmeztetik őket, hogy a vírus három hetes lappangási időszakában rendszeresen ellenőrizzék a testhőmérsékletüket, és azonnal forduljanak orvoshoz, ha 38 fokos vagy annál magasabb lázuk van.

Az egészségügyi dolgozóknak azt tanácsolják, hogy ellenőrizzék le a gyanús tüneteket produkáló betegek kórtörténetét, és ha úgy tűnhet, hogy Ebolával fertőződtek meg, akkor utalják be őket a vírus kezelésére kialakított kórházak valamelyikébe. Ezeket a létesítményeket negatív nyomású elkülönítőkkel (a többi között a kórtermek közötti légmozgást megakadályozó szellőztető rendszerrel)  szerelték fel, az alaposan felkészített személyzet pedig rendelkezik a szükséges védőfelszerelésekkel.

Ha beigazolódik a gyanú és a páciens tényleg Ebolával fertőződött meg, akkor mindenkit elkülönítenek és megvizsgálnak, aki a beteggel közvetlen kapcsolatba került.



Az Európai Unió szerdán közölte, hogy ezentúl szélesebb körben fogja terjeszteni a szóban forgó figyelmeztetéseket, miután több ország egészségügyi dolgozói is jelezték, hogy nem kapták meg az ajánlásokat is tartalmazó dokumentumot.

KITELEPÍTÉSI TERVEK:

Az unió egy részletes kitelepítési tervet fogadott el azoknak a Nyugat-Afrikában tevékenykedő segélymunkásoknak az evakuálására, akik megfertőződnek a vírussal. A rendszer lehetővé teszi, hogy a megbetegedett orvosokat és ápolókat 48 órán belül elszállítsák olyan európai kórházakba, amelyek fel vannak készülve a kór kezelésére. Eddig mindössze nyolc embert szállítottak ezen terv keretében Európába, a művelethez az esetek többségében katonai repülőgépeket vettek igénybe.

Egy spanyol ápolónő néhány nappal ezelőtt egy madridi kórházban fertőződött meg, ő az első, aki Afrikán kívül kapta meg a járványos betegséget. A nővér tagja volt annak a kórházi csoportnak, amely egy Sierra Leonéból Ebola-fertőzéssel hazatért 69 éves spanyol papot kezelt, aki a múlt hónapban belehalt a betegségbe.
Európában eközben anyagi forrásokat próbálnak találni egy, evakuálásokra szolgáló légihíd létrehozásához. Az erről szóló tárgyalásokban részt vesznek Belgium, Dánia, Franciaország, Norvégia, Olaszország és Spanyolország képviselői.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: