2019-01-12 08:35:06• hírek • Bede Emőke

Óvatos közlekedésre int a Szatmár Megyei Rendőrség

Az utóbbi napokban lehulló hómennyiség és a tartósan alacsony hőmérsékletek miatt csúszóssá váltak az utak, megnehezítve ezzel még a tapasztalt sofőrök dolgát is. Épp ezért a Szatmár Megyei Rendőrség prevenciós céllal üzenetet fogalmazott meg a térség lakói számára.

A rendőrség elsőszámú javaslata szerint erős havazás idején lehetőleg ne induljunk el otthonról autóval, vagy ha mégis mindenképp el kell jutnunk valahova, akkor előzetesen tájékozódjunk az útviszonyokról. Indulás előtt győződjünk meg, hogy működik az autó fűtésrendszere, illetve hogy kellő mennyiségű üzemanyag van a tankban, hiszen egy elakadás esetén ez akár életmentő is lehet a téli mínuszokban. Autónkba ajánlatos tenni a hólánc mellett egy lapátot és egy kisebb zsák homokot is, melynek jó hasznát vesszük, ha a nagy hó vagy jeges útfelület miatt elakadunk. Forgalomban autózva ajánlatos nagyobb követési távolságot tartani, hiszen a csúszós útfelületen jóval nehezebb megállni, mint azt elsőre gondolnánk. A borús, ködös időben pedig ne felejtsük el felkapcsolni autónk fényszóróit. Emellett kövessük folyamatosan figyelemmel az előrejelzéseket a várható időjárást illetően –ajánlja a sofőröknek a rendőrség. 
 

Ami a szombati napot illeti, az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint sötét, borús égboltra számíthatunk. Helyenként havazás várható, viszont a lehulló hómennyiség vastagsága az esetek java részében nem fogja meghaladni az 5 centimétert. Többnyire gyenge szélre számíthatunk, erőteljesebb, akár 70-80 km/h-val fújó széllökések csak a Keleti Kárpátok területén várhatóak. Elszórtan köd és zúzmara is jelentkezhet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: