2014-05-22 08:28:28• hírek • Szatmár.ro

Óvári és Apa jutottak a bajnoki döntőbe

A negyedik liga utolsó előtti fordulójában kiderült, hogy kik jutnak be a bajnoki döntőbe.

A negyedik ligás labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójában eldőlt, hogy melyik két csapat jut be a megyei bajnoki döntőbe.

Az A csoportban az Óvári Somesul és a Vetési Viitorul jutott be. Ez volt a csoport rangadója, ugyanis az első helyezett a másodikkal csapott össze, így minden figyelem erre a mérkőzésre szegeződött. Az Olimpia Stadionban megrendezett meccs első félidejében bár az Óvári volt veszélyesebb, a Vetés szerzett vezetést Pop Marius fejesgóljával. A második félidőben aztán egy tizenegyesnek köszönhetően növelte is előnyét a Viitorul - ekkor pedig már mindenki biztos volt benne, hogy a Vetésiek átveszik a vezetést és az utolsó körre marad a döntés az első helyezést illetően.

Ekkor azonban jött a dráma: az óvári megtáltosodott, az utolsó húsz percben pedig olyan dolog következett, amire senki sem számított. Óvári három gólt lőtt, az utolsót ráadásul az utolsó pillanatokban. Putyi a 74. percben talált be a vetési hálóba, Pop Marius a 81. percben volt eredményes, a meccs óvári hőse pedig Nagy lett, aki a 94. percben lőtt gólt.

A döntőbe bejutott másik alakulat a Ritli Zoltán edzette Apai Victoria lett, akik 2:1 arányban győzték le az Olimpia II. csapatát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: