2008-05-16 14:17:44• hírek • Szatmar.ro

Kiállítás nyílt a legjobb fotókból

 Két héten keresztül lehet megtekinteni a pályázatunkra érkezett fotókat a Coposu sétányon.

A Szatmár.ro és a Polgármesteri Hivatal április második felében közösen indított fotópályázatot. A beérkezett fotók közül fotóművészek segítségével lett kiválasztva az a 40 fénykép, amelyeket két hétig bárki megtekinthet a Coposu sétányon.

A fotópályázat amatőr fotósok számára ifjúsági és felnőtt kategóriában lett meghirdetve Szatmárnémeti, az én városom címmel. A pályázóktól olyan fotókat vártunk, amelyeket ők maguk készítettek a város jellegzetes vagy kevésbé ismert részein. A fotópályázat abból a célból jött létre, hogy felhívja a figyelmet a tehetséges szatmári fotósokra, valamint fotóikon keresztül bemutassa a város legszebb részeit. Célja többszörösen is megvalósulni látszik, hiszen számos olyan fotó érkezett, amely művészi szempontból, és egyediség alapján is kitűnő.

A versenyre körülbelül 200 fotóval pályáztak, melyek itt tekinthetők meg. Annak érdekében, hogy a kiváló munkákat ne csupán a Szatmár.ro olvasói tekinthessék meg, egy részük kiállításra került a Coposu sétány hivatalos átadójának napján. A művészi képeket Ilyés Gyula polgármester, Csehi Árpád az RMDSZ megyei elnöke is megcsodálta. - Ezek a fotók is azt bizonyítják számtalan tehetséges fiatal él városunkban-véli Ilyés. 

A legtehetségesebb, díjazott fotósok neveit hétfőn, május 19-én hirdetjük ki. A felnőtt kategória (18 év feletti) nyertesét, egy kétszemélyes hosszú hétvégével ajándékozzuk meg a Nyíregyházi Sóstó üdülőhelyen. A második és harmadik helyezettet Ilyés Gyula polgármester meghívja egy vacsorára a No Pardon Pub vendéglőbe.

Az ifjúsági kategória (18 év alatti) győztese egy Nokia 2610-es mobiltelefonnal gazdagodik, míg a második és harmadik helyezetteket Szatmár.ro-s pólóval díjazzuk.

 
P.A. 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: