2009-03-23 13:56:12• hírek • Parajdi Andrea

Ötvenen tiltakoztak

Március elején figyelmeztető sztrájkkal, most a Prefektúra épülete előtt egy kisebb megmozdulással tiltakoztak a szakszervezetek vezetői a közalkalmazottak bónuszjövedelmeinek drasztikus csökkentése ellen. A sztrájkot országos szinten megszervezték.

Mint ismeretes a kormány lefaragná a közalkalmazottak bónuszjövedelmét, ezzel az intézkedéssel is a gazdasági válságon való könnyebb túllépést szorgalmazzák. A szakszervezetek vezetői azonban, nem értenek egyet a döntéssel, hiszen a közalkalmazottaknak a rendelet hatására komoly jövedelemveszteséggel kell szembenézniük.

Március 23-án, hétfőn 11 óra után gyűltek össze a szakszervezetek vezetői a Prefektúra  előtt. A mintegy ötven fős megmozdulás békésen zajlott. A tiltakozók petíciójukban a bónuszjövedelmek csökkenése mellett, arra is kitértek, hogy a kormány tegyen eleget a 221/2008-as törvénynek, amely előírja, hogy 2008. október elsejétől növelik a tanügyi dolgozók fizetését, illetve vonja vissza azt a határozatát, amelyben elhalasztotta a fizetésemelések bevezetésének időpontját.

A tiltakozók képviselőit Radu Giurca, Szatmár megye újonnan kinevezett prefektusa saját irodájába invitálta, ahol meghallgatta a kormányhatározatok elleni érveléseket. A prefektus elmondta mandátuma alatt mindvégig 100%-os támogatást kíván nyújtani a megye lakosainak, így ezt a problémát sem fogja félválról venni. - Összefoglaljuk az Önök kéréseit, és eljuttatjuk a kormányhoz. Biztosra veszem, hogy sikerül mindenki számára egy megfelelő döntésre jutni - biztatta Giurca a tiltakozók képviselőit.

A képekre katttintva elérhető a képgaléria

Körülbelül ötvenen sztrájkoltak a Prefektúra előtt.

Radu Giurca, Szatmár Megye prefektusa tárgyalt a sztrájkolókkal.

Radu Giurca azzal bíztatta a tiltakozók képviselőit, hogy kéréseiket eljutattják a kormányhoz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: