2014-09-06 12:34:46• hírek • MTI

Ötven éve bírságolták meg, most fizetett

Lerici központja
Lerici központja

Ezer lírára büntették 1964-ben Bob Athertont az olaszországi Lericiben, mert szabálytalanul parkolt kismotorjával. Az amerikai férfi idén egyenlítette ki büntetését, 50 dollárt küldött a liguriai kisváros illetékeseinek.

Az arizonia Phoenixben élő Atherton, aki egy mérnökcéget vezet, középiskolásként utazta be két barátjával Európát 1964-ben. Az 50 évvel ezelőtti út tárgyi emlékei között kutakodva találta meg a Vespájára függesztett parkolási bírságot, amely ezer lírára  rúgott.

Felébredt a lelkiismerete, amiért annak idején nem egyenlítette ki a számlát. "Olaszországban diákszállókon laktam és Vespával közlekedtem. Utazásom utolsó napján bírságoltak meg" - idézte fel a The Daily Telegraph brit napilapnak a történteket.

"Van pár barátom Olaszországból, és megírtam nekik, hogy szeretném kifizetni az összeget. Ötven dollárt tettem egy borítékba és néhány hete elküldtem. Választ nem kaptam. Szerettem volna rendezni a dolgokat, az is lehetséges, hogy odautazom" - mondta Atherton.

A brit lap megkereste az olasz város polgármesterét, aki méltatta a gesztust, amelytől azt reméli, hogy más turistáknak is példaként szolgál.

"Köszönöm  Atherton úrnak magam és a város nevében, nem felejtek el válaszolni neki, és személyesen köszönöm meg becsületességét" - mondta Marco Caluri.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: