2014-12-09 09:33:04• hírek • MTI

Ötven év után nyitotta meg könyvtárát a nők előtt egy indiai egyetem

Ötven év után ismét megnyitotta központi könyvtárát a női hallgatók előtt az észak-indiai Aligarhi Muszlim Egyetem (AMU). Korábban az egyetem rektor-helyettese még arra hivatkozott, hogy nőket azért nem fogadhatnak a könyvtárban, mert a látványuk négyszer több férfi hallgatót vonzana az egyébként is túlzsúfolt épületbe - írta a The Times of India internetes kiadása.

Az egyetem női hallgatóinak egy nyolcfős csoportja vasárnap reggel lépett be a patinás Maulana Azad Könyvtárba, ők voltak az első látogatók azóta, hogy a hatvanas években egy rendelet kitiltotta az épületből a nőket.

"Történelmi pillanat ez mind a női hallgatók, mind az egyetem számára" - nyilatkozta egyikük.

Az elmúlt évtizedekben több női hallgatókat tömörítő szervezet kérte a tilalom feloldását, de eddig nem történt előrelépés az ügyben. A könyvtár körüli vita november közepén lángolt fel újra az egyetemen, akkor Zameruddin Sah rektorhelyettes lehetetlenségnek nevezte a könyvtár megnyitását a női hallgatók előtt, arra hivatkozva, hogy a nők miatt négyszer több férfi hallgató látogatná az egyébként is túlzsúfolt épületet. Pár nappal később viszont az allahabadi legfelsőbb bíróság előtt már arról beszélt, hogy az idei tanévtől minden diák, köztük a női hallgatók is jogosultak a könyvtárba való belépésre.

"A lányoknak meg kell értenie, hogy nagy nehézségek árán nyílik meg számukra ez a lehetőség, ezért a lehető legjobban ki kell azt használniuk" - nyilatkozta a rektorhelyettes.

Egyelőre csupán 8 női hallgató léphetett be a könyvtárba, de Zameruddin Sah ígérete szerint a létszám emelkedni fog a következő héttől. A lányok egyelőre csak vasárnaponként és mindössze pár órán át tartózkodhatnak a könyvtárban, de ezt az időtartamot valószínűleg később növelni fogják.

Az AMU-t 94 évvel ezelőtt alapították, jóval India függetlenségének kikiáltása előtt. Az intézményt az ázsiai ország legrégebbi és legjobb egyetemei között tartják számon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: