2018-09-10 03:59:57• hírek • Blikk.hu

Otthagyta a köztévét Tatár Csilla, kiderült, mi vár rá most

A műsorvezető négy év és számos nagyszabású műsor után hagyta ott a közszolgálati csatornát, ráadásul egyelőre bizonytalan, hogy hosszú távon hol láthatják majd újra a nézők egy műsor háziasszonyaként.

Tatár ugyan ősszel szerepel majd a TV2 Csak show és más semmi című produkciójában, ám 16 év állandó szerződés után először fordul elő az, hogy nem egy csatorna alkalmazottja. A mostani helyzet pedig nem a legideálisabb a fiatal édesanyának.


Ez feltehetően a tavaszi tévés szezonig így is marad, a kereskedelmi tévék ősze ugyanis betelt, minden műsorra megvannak a házigazdák és a szereplők is. Pedig Tatár Csilla szeretett volna újra képernyőre kerülni a közszolgálatin: ahogy a Blikk a nyáron megírta, le is forgatott egy úgynevezett próbaadást a csatorna számára.


Új, sztáros, beszélgetős műsorral szeretett volna visszatérni, hasonlóan a YouTube-csatornáján látható adásokhoz, az ötletet, úgy tudjuk, a nyár végén el is fogadta a vezetőség. Mégsem történt semmi előrelépés, információink szerint ennek anyagi okai voltak.


"Csilla nagyon sokat dolgozott azon, hogy ősszel visszatérjen a képernyőre, meg szerette volna mutatni, mire képes. Szerették is az új műsorát, ám az MTVA-ban egyelőre nem láttak erre lehetőséget. A stábtagoknak azt mondták, nincs rá pénz" – tudtuk meg egy bennfentestől, aki szerint Csilla végül éppen emiatt döntött úgy, hogy otthagyja a csatornát.


Kerestük a műsorvezetőt, hogy a terveiről kérdezzük, de azt mondta, annál többet, amit a Facebook-oldalára kiírt, nem mondhat.


"Most egy időre elköszönök a tévémacitól. Négy év alatt nagyot fordult velem a világ, minden kisimult, én is a helyemre kerültem, anyuka lettem, férjhez mentem, és talán magamat is sokkal jobban megismertem. Most egy új korszak kezdődik az életemben, aminek a további állomásain, remélem, ti is velem tartotok majd! Köszönöm az elmúlt éveket az MTVA-nak, és sok sikert kívánok nekik a folytatáshoz" – írta Tatár Csilla a Facebookon.


A határait szeretné feszegetni és új dolgokat akar megtanulni Tatár Csilla, ezért mondott igent a Csak show és más semmi című műsorra. Korábban azt nyilatkozta, büszke lesz magára, ha képes lesz megcsinálni olyan dolgokat, amelyeket korábban földtől elrugaszkodott, lehetetlen küldetésnek tartott.


További érdekes bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: