2015-03-30 14:03:15• hírek • Szatmar.ro

Ötszörös ünnep Vetésen

A Vetési Református Egyházközség hálaadó ünnepséget szervezett virágvasárnapon. Krisztus Jeruzsálembe való bevonulásán kívül a gyülekezet megünnepelte a templom karbantartása érdekében végzett munkát és a parókia felújítását. Beiktatták Máthé Róbert lelkipásztort és megáldották a gyülekezeti terem alapkövét is. Csűry István a Királyhómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a beiktatást Kovács Sándor szatmári esperes végezte, Máthé Róbert elmondta beiktatási prédikációját, a gyülekezet pedig színvonalas és lelkes szolgálattal dicsérte az Istent.

A vasárnap délután 15 órakor kezdődő istentiszteleten püspök úr Ezékiel Próféta Könyve 36. részének 8-tól 11-ig terjedő igeszakasza alapján hirdette a virágvasárnapi üzenetet. A keresztyén ember zöldellő ágak gyümölcseit kell teremje élete során. Ilyen zöldellő ág a vetési gyülekezet is, amely a karbantartott templommal, a felújított parókiával már bizonyított, de nem akar megállni, hiszen egy gyülekezeti ház építését is tervbe vette. Ez a hit vállalkozása, mely tudja: vele van az Úr.

A lelkészbeiktatási ének után Kovács Sándor a Szatmári Református Egyházmegye esperese Mózes Ötödik Könyve 10. részének 11 verséből bátorította a helyi lelkészt: „És monda az Úr nékem: Kelj fel, menj és járj a nép előtt, hogy bemenjenek és bírják a földet, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom." A mozgásra, szolgálatra serkentő Igével és annak magyarázatával az esperes arra figyelmeztetett, a lelkész nem magát képviseli, de ugyanakkor a nép, a gyülekezet előtt kell járjon. Ezután átadta Máthé Róbertnek a Bibliát, a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét, majd áldással iktatta be a lelkészt szolgálatába.

A vetési egyházközség gondnokai, id. Kiss Árpád és Bagosi Béla, köszöntő szavak után, a presbitérium nevében átadták lelkészüknek az új palástot. Ladányi József ajándékát a Bocskai ruhát viselve, teljesen felvértezve tehát, külsőleg és belsőleg is, a lelkész elmondta a gyülekezetnek az ünnepi beiktatási igehirdetését Máté evangéliuma 5. részének 14. és 15 versei alapján: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak." Nagy hatással bír a gyülekezetre az, hogy fény árad a parókia ablakain át. Isten jelenlétét is tolmácsolja. A lelkész elmondta, hogy nem ő akar lenni a fény, hanem csak tükör, amely Krisztus fényét adja tovább. A gyülekezet feladata is ez. A „vetési barna szemeknek" fénylenie kell!

A vetési gyülekezet nőszövetségének, ifjainak és gyermekeinek ünnepi műsorán keresztül érződött, sokan akarják köszönteni két éve ott működő lelkészüket, de a mennyiség nem ment a minőség rovására. Különösen figyelemre méltó és biztató volt a fiatalok lelkesedése, van jövő Vetésen.

A lelkipásztorok igei köszöntője után Csűry István püspök úr Isten áldását tolmácsolta a templomra, parókiára és a gyülekezeti terem alapkövére. A nemzeti imádságunk eléneklése után a gyülekezet és a meghívottak szeretetvendégségen vehettek részt. Isten áldja továbbra is a gyülekezetet és lelkészét!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: