2011-05-21 17:39:46• hírek • Czinzel László

Ötszázan gyalogoltak

Ötödször rendezte meg szombaton délelőtt a Szatmárnémeti Caritas a hagyományos jótékonysági gyalogmaratonját, melynek mostani célja a fogyatékkal élő gyerekek megsegítése volt. A rendezvény támogatói 10 ezer eurót ajánlottak fel a cél érdekében, a jelentkezésekből további 1500 lej gyűlt.

Idén a Sárerdő volt az úticél. Már reggel 8 órakor gyülekezni kezdtek a résztvevők, hogy a Caritas régi városközpontban található székhelyének épülete előtt felállított asztaloknál regisztráljanak, 9 óra körül pedig eldördült a startpisztoly is. Ötszázan vágtak neki a távnak, mely Löchli Tünde igazgatónő lépésszámlálója szerint közel 13400 lépés volt. A nagyrészt piros-fehér menetoszlop a Kazinczy utcán, az Ady Endre utcán és a Baritiun hagyta el a várost. A résztvevők között minden korosztály képviselte magát, volt aki még gyerekkocsiban, apu-meghajtással vágott neki a távnak, de a Caritas Reménység nyugdíjasklubjának látogatói is fürgén, nagy lelkesedéssel gyűrték le a távot. A menet miatt csupán néhány autós érezte magát rosszul, ugyanis a menet háta mögé beragadva egy ideig lépésben haladtak ők is, a dudára tapadt kezekkel.

Az időjárás is kedvezett a maratonnak, kellemes napsütésben indult a menet, az erősebb napsugarak igazán már akkor sütöttek, amikor a menetoszlop a fákkal övezett, Sárerdő felé vezető úton haladt.

A Sárerdőn önkéntesek várták a kellemesen elfáradt gyaloglókat, na meg nagy tál zsíros kenyérrel és zöldhagymával - a kiéhezett, a reggelit kihagyó maratonosoknak nagyon jól estek a falatok, de az étvágyuk nem fogott ki a szervezőkön, akik kifogyhatatlan tartalékukból folyamatosan újratöltötték a leürített tálcákat.

A Sárerdőn igazi majális volt szombaton, zene szólt, a résztvevők pedig különféle szórakoztató tevékenységeken vehettek részt. Lehetett focizni, sörösládát mászni, asztaliteniszezni, de akinek az esett jól, az csak heverészhetett az árnyékban is. A gyaloglókat továbbá tombola is várta, amelyen két kerékpárt is kisorsoltak, de az apróbb ajándékokból, labdákból, plüssökből szinte mindenkinek jutott egy nyeremény.

Az idei maraton is sikeres volt, foglalhatjuk össze, hiszen egy kitűnően megszervezett rendezvényen vehettünk részt, a kilométereket legyűrve pedig segíthettük a fogyatékkal élő gyerekek taníttatására, támogatására kellő pénzösszeg előteremtésében. A résztvevők a befizetett regisztrációs díjból összesen 1500 lejjel járultak hozzá a cél teljesítéséhez, a rendezvény fő támogatója, az Autonet Import kft pedig egymaga 4 ezer eurót ajánlott fel a Szatmárnémeti Caritasnak.

Sajnálhatják mindazok, akik kihagyták az idei maratont, de ők minden bizonnyal jövőre pótolhatnak, a Caritas valószínűleg jövőre is megrendezi a jótékonysági gyaloglást, hiszen mindig vannak olyan szociális problémákkal küzdő csoportok, amelyek segítségre szorulnak. Egy biztos: mi jövőre is ott leszünk!


Caritas maraton - kis pihenő a város elhagyása előtt
Caritas maraton - kis pihenő a város elhagyása előtt


Árnyék, zsíroskenyér és jó hangulat
Árnyék, zsíroskenyér és jó hangulat


Löchli Tünde mondott köszönetet a résztvevőknek és a támogatóknak
Löchli Tünde mondott köszönetet a résztvevőknek és a támogatóknak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: