2019-05-23 06:22:54• hírek • Szatmár.ro

Jó formában van Gyenes Emánuel, nagyon készül a megújult Dakarra

A szatmári motoros 2018. őszén szenvedett balesetet egy edzésen, válla és felkarja sérült, a gyógyulásra pedig nem volt elég az idő, így ugyan elindult a Dakar-ralin, kevéssel a vége előtt - egy esést követően - a pokoli fájdalom miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Mára viszont visszanyerte régi formáját, jó ütemben motorozik és a fájdalom is elszállt.

Két magyarországi versenysorozatban is szerepel: az Enduró-bajnokságban az élen áll két futamot követően. „Előbb Szlovákiában volt egy futam, amin harmadik lettem, majd Magyarországon újra bronzérmes lettem. Nyolc másodperccel maradtam le az első helyről, de szerencsére a bajnokságban az ellenfeleim elég rosszul szerepeltek, így kerültem összetettben az első helyre, amit meg is szeretnék tartani” – mondja Gyenes.
 

Endurókrosszban is indult, a bajnokságban a harmadik helyen áll, de miután a következő futamon nem tud részt venni, ezt a versenysorozatot már csak edzésként fogja idén folytatni.
 

A 2020-as Dakar-rali kapcsán Gyenes a Szatmár.ro-nak elárulta, hogy már nevezett a versenyre, amely január 5. és 17. között zajlik Szaúd-Arábiában. Egyelőre a pontos versenytávokat nem jelentették be, csak a városokat ismerni, amelyeket érinteni fogják, a cél pedig a fővárosban lesz. Eddig annyi derült ki, hogy sok homok, de hegyes vidék is vár a versenyzőkre.
 

„A homokban sokkal több erőre van szükség, ezért fontos, hogy nagyon jó formában legyek a versenyre. Ez teljesen más küzdelem lesz, mint az utóbbi idők Dakarjai, ezért mindenképp számítani lehet majd egy-két meglepetésre a pontlistában” – válaszolta kérdésünkre az Autonet Motorcycle Team versenyzője.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: