2009-11-16 16:00:29• hírek • Szatmar.ro

Ötödik lett Tataran Ausztriában

Mozgalmas hétvégéje volt a sportklub vívóinak, Békéscsabán taroltak.

Nem telt unalmasan a Szatmárnémeti Sportklub fiatal vívóinak a hétvégéje, miután három delegáció három helyszínen lépett a pástra. A legjobban Békéscsabán szerepeltek a szatmáriak, míg a legnívósabb versenyen Tatarant csak a későbbi győztes tudta megállítani.

Az ausztriai Mödlingben rendezték az U17-es európai körverseny második fordulóját, ahol a mindössze 15 éves Amalia Tataran, aki az első fordulóban, Budapesten nyerni tudott, ezúttal az ötödik helyet szerezte meg a 110 induló közül. A fiatal tehetség a negyeddöntőben a későbbi győztes izraeli lánytól kapott csak ki. Oros Bianca már a 62-ben elvérzett, míg Stepper Evelin és Oana Dragusin a legjobb 32-ig jutott.

A hét állomásból álló versenysorozat következő fordulójára a németországi Heidenheimban kerül sor, anyagi okok miatt azonban a Sportklub sportolói oda nem utaznak el, mondta Csiszár Ferenc edző.

A szatmáriak második delegációja, Nagy Lehel vezetésével Békéscsabán szerepelt, nem is akárhogyan, hisz a 9-11 évesek kategóriájában a legjobb négy közé három szatmári is bekerült. Végül Szép Márton meg is nyerte a tornát, Szilágyi Péter a harmadik, Kató Zoltán pedig a negyedik lett. A 13-14 évesek között Sandra Pop az 5. helyet szerezte meg.

„Nagyon biztatóak ezek az eredmények a jövőre nézve, úgy tűnik lesz utánpótlás. A mostani jó szerepléshez nagyban hozzájárultak a szülők is, akiknek támogatása nélkül nem tudtunk volna elutazni a viharsarki városba" - értékelt meg Nagy Lehel.

Végezetül egy harmadik csapat Budepesten, a Fülöp Mihály emlékversenyen mérettetett meg, ahol Varga Anett a 6., Erdei Réka pedig a 16. lett.

„A mezőny 35 vívóból állt, magyarok, románok, szerbek és horvátok alkották. Ez egy reális, de egyben jó eredmény is, tapasztalatszerzésnek jó volt" - jegyezte meg Dan Şuta.

Lengyel Éva és File Attila tanítványai közül négyen voltak a magyar fővárosban, Sebastian Flucuş a 16 között, Cătălin Dan, Méma Dávid és Bartól Alpár pedig a 32 között búcsúzott. Az Izsáki Arnold által felkészített legfiatalabb korosztály (Biba Márk, Aldea Iulian, Bodó Benjámin, Aldea Rebeca, Sabău Sabrina, Haidu Adriana) is ott volt Budapesten, de senkinek sem sikerült bekerülnie a nyolcas döntőbe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: