2012-04-24 15:31:26• hírek • MTI

Ötödik felülvizsgálati látogatásra érkezett az IMF

A Cuprumin privatizációja kudarcot vallott
A Cuprumin privatizációja kudarcot vallott

A jelenlegi hitelszerződés keretében sorozatban az ötödik felülvizsgálati látogatásra érkezett kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely a Románia által vállalt kötelezettségvállalások teljesítését ellenőrzi.

A delegációnak tagja még az Európai Bizottság és a Világbank szakértője. Románia 2011 tavaszán kötött két éves elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amelynek értéke mintegy 5 milliárd euró. Ennek a kölcsönnek a nagy részét, 3,6 milliárd eurót az IMF nyújtja, a másik részét az Európai Bizottság. Tonny Lybek, az IMF Romániáért és Bulgáriáért felelős képviselője szerint a május 8-ig tartó felülvizsgálati látogatás idején a nemzetközi hitelezők a kormánnyal, a román központi bankkal, a pártokkal, a szakszervezetekkel, a munkáltatói érdekvédelmi szövetségekkel és a civil szervezetekkel folytatnak megbeszélést.

A sajtó szerint a tárgyalások egyik fő napirendi pontja az állami vállalatok privatizációja lesz, amelynek ütemtervét a bukaresti kormány tartotta be. Az IMF ugyanis korábban konkrét ütemtervet dolgozott ki a hatóságokkal együtt arról, hogy melyek azok a veszteséget termelő vállalatok, amelyeknek privatizációja elengedhetetlen működésük hatékonyságának a növelése érdekében.

Nemrég kudarcot vallott ugyanis a legnagyobb román állami rézbánya, a Cuprumin privatizációja, miután a bukaresti kormány nem tudott megállapodásra jutni a kanadai beruházóval. Az Oltchim vegyipari üzem többségi részvénycsomagjának az eladása még folyamatban van, egyelőre négy érdeklődő befektető nyújtotta be vásárlási ajánlatát. A kormánynak egyedül a villamosenergia-hálózatot működtető és kezelő Transelectrica 15 százalékos részvénycsomagját sikerült értékesítenie március végén a bukaresti értéktőzsdén.

A hatóságok abban is megállapodtak a nemzetközi hitelezőkkel, hogy pályázat útján a versenyszférából érkező személyeket neveznek ki az állami vállalatok élére, de ez a folyamat is késik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: