2017-11-10 13:28:26• hírek • Bede Emőke

Ötödik alkalommal is töltik a kolbászt

Az eseményt szervező Borókagyökér Egyesület az idei évre is fergeteges mulatságot ígér. Lesz kolbásztöltés, néptánc és népdal, sőt kirakodóvásár is.

A kolbásztöltő versenyre több ismerős csapat is érkezik majd. Eddig két csapat jelezte részvételét Székelyföldről, magyarországról ugyancsak kettő, és szép számmal képviseltetik magukat a szatmári csapatok is. A szervezők várják a további jelentkezőket, alapanyag mindenkinek jut bőven.
 

A csapatok 5 főből állnak majd, őket további 5 személy kísérheti. A jelentkezési díj csapatoként 300 lej, viszont ez az összeg fedezi az alapanyagot és minden hozzávalót. A zsűri többek között az ízre és az állagra koncentrál majd, ezek alapján választja ki a legjobb hármat. Akik nem állhatnak fel a dobogó első három fokára, azoknak sem kell elkeseredniük, mivel a szervezők több humoros elismerést is osztanak.
 

A benevező csapatoknak lehetősége lesz a Mesterségem címere versenyen is részt venni. Az itt indulók látványos alkotásokat hoznak létre különböző húsalapanyagok felhasználásával. Az előző évek tapasztata alapján idén is elképesztő kreációkat láthatunk az eseményen.
 

A Kolbásztérinbába elmaradhatatlan fellépői a néptáncosok: színpadra lép a nagykárolyi Ceatara, a szatmári Gemeisam, az ökörítófülpösi Fergeteges, a bogdándi Rozsmalint, a szatmári Röpike, valamint a szamoskrassói Ifjú Galagonya. A néptáncosok mellett népdalokat is hallgathatnak a kilátogatók, erről Anna Pálma gondoskodik majd.
 

A helyszínen kézművesek és termelők is tiszteletüket teszik. Portékáik között kézműves termékeket, szörpöket, lekvárokat, különböző mézeket lehet majd találni, sőt vásárolni is.
 

A díjazás után a szervezők mindenkit nagy szeretett várnak a mulatságra is, melyen a talpalávalót az Amulett zenekar szolgáltatja majd. A helyszínre 11-től várják az érdeklődőket. A belépő ára 10 lej, viszont ennek egy része levásárolható a lacikonyhán. Aki szeretne részt venni az eseményen, naptárában jelölje be november 25-ét, hiszen nagy mulatság elé nézünk.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: